Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-05-09 07:30:00

Budapest és Pest megye kivételével mindenhol újraindulhatnak a közlekedési vizsgák

Az elmúlt hetekben a járvány miatt tanulóvezetőket sem voltak az utakon. A korlátozások lazításával viszont az oktatás is újraindulhat, bár a tantermi képzés több helyen még mindig szünetel.

Újra beülhettek a volán mögé azok a tanulók akik a járvány miatt kénytelenek voltak megszakítani a jogosítvány megszerzésének folyamatát. 

„Nagyon örülőink neki ezt mondhatom a kollegák nevében is , vártuk mert tétlenkedni és nem dolgozni sem jó, szóval most ezzel együtt lazult a szigor is kimozdulhatunk otthonról munka szempontjából és az élet más szempontjából is .” - nyilatkozta Kovista Zoltán szakoktató.

Most azonban szigorú feltételek mellett újra indulhatott az oktatás. Maszk kesztyű ezek elengedhetetlen eszközei most az autósoktatásnak. 

„Másfél hónapos leállás után azért elfelejtik a gyakorlatból kiesnek a ritmusból, vissza kell rázódniuk, úgyhogy bizony sokat kell pótolni.” - mondta Kovácsné Czigány Tímea szakoktató.

Karakai Henrietta csaknem másfél honapja nem ült a volán mögé, így most mindent elölről kell kezdenie. Ezért így legalább tíz órával többet kell majd vezetnie, hogy elmehessen a rutin vizsgára: „Az itt a baj hogy nem tudtam vezetni eddig, 18 órát vettem előtte most vagyok a 19-20-nál de szeretném ha minél előbb meglenne a jogosítványom."

A híradó információi szerint Budapest és Pest megye kivételével mindenhol újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák.

Ajánlom

További belföldi híreink