Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-05-04 18:42:00

Kásler nem szeretné, hogy összekeverjék Bangónéval, aki megkérdezte, mikor mond le

Minden magyar beteg halálát hetven évesen is meggyászolja, mindent megtett egész életében és most is az emberéletekért - mondta Kásler Miklós a parlamentben az MSZP-s Bangónénak, aki felindultan kérdezte több ember haláláról is, és hogy mikor mond le. “Ezt a stílust nem veszem át, nehogy összekeverjenek önnel” - mondta Bangónénak az EMMI minisztere.

Kásler nem szeretné, hogy összekeverjék Bangónéval, aki megkérdezte, mikor mond le

Mikor nyújtja be lemondását? - ezt kérdezte az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó Kásler Miklós minisztertől a parlamentben. A szocialista politikus azzal indított, hogy „aljas módon” hazudtak a járvány első egészségügyi dolgozó áldozatáról, a 41 éves beteghordóról, akinek egy gyereke maradt árván. Kitűzik-e a gyász lobogóját az egészségügyi intézményekre? - kérdezte. Egyik választója a 32 éves sógornője kálváriájával kereste meg, későn került orvoshoz, agyhártyagyulladása, agyvelőgyulladása volt, “ma már nincs közöttünk” - mondta Bangóné a miniszternek, nekiszegezve a kérdést: az alapellátást leállították a koronavírusra hivatkozva, hány embernek kell még meghalnia, ki a felelős a nő haláláért?

Kásler Miklós azt mondta: a képviselő konzekvens, annyiban, hogy kéthavonta ismételgeti, “mondjon le, mondjon le”. Amikor azt mondta, hogy “igaz történetekkel tetszett szórakoztatnia parlamentet”, az ellenzéki képviselő azt kiabált be, hogy egyáltalán nem szórakoztató történetekről van szó, a miniszter megkérte: “ne tessék ordítani”.

Aztán a 41 éves a tatabányai beteghordóról Kásler Miklós azt mondta: a minisztériuma saját halottjának tekinti, s ha az esetében történt hiba, az az ellátóintézmény és az orvosa felelőssége. Sem a család, sem ön nem tett bejelentést - tette hozzá.

Azokat a jelzőket, hogy “aljas” és “hazudnak”, Bangóné irodalmi munkássága részének tekinti, tudjuk, hogy elmélyült a helyesírásban - utalt egy korábbi helyesírási hibájára a szocialista politikusnak.

Regina 32 éves volt 5 hónapos és egy 7 éves kislánya volt - reagált Bangóné minderre, megjegyetve: ő nem szórakozik ezen. Bangóné azt mondta, hogy ő nem “133 bátor embert lát itt, hanem 133 aljas embert, aki ezt végig tudja csinálni”. A kismamák vizsgálatának a hathetes elmaradását (hogy nem vettek tőlük vért ez idő alatt) is szóvá tette, és több eset mellett a szomszédja vakbélgyulladását is felhozta példaképp.

Kásler Miklós azzal válaszolt: minden magyar beteg halálát hetven évesen is meggyászolja, mindent megtett egész életében és most is az emberéletekért. “A megjegyzéseire nem nagyon tudok mit mondani, mert nincs tartalma. Ezt a stílust pedig nem veszem át, azért sem, nehogy összekeverjenek önnel” - mondta Bangónénak végül.

Ajánlom

További belföldi híreink