Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-04-28 20:47:00

Karácsony Gergely élő adásban, drámai szavakkal emlékezett meg édesapja haláláról

A népjóléti bizottság maratoni ülésén Karácsony Gergely szerint nem került közelebb a kormány és az ellenzék a várt együttműködéshez. A főpolgármester azt is elmondta, miért fontos neki személyesen az, hogy nullára csökkenjen a közúti balesetekben elhunytak száma.

Karácsony Gergely élő adásban, drámai szavakkal emlékezett meg édesapja haláláról
Tömeges tesztelést és kötelező maszkviselést javasol a főpolgármester

 

Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd műsorában elmondta, hogy a népjóléti bizottság ülése hosszúra nyúlt, de a várt áttörés, hogy a kormány és az ellenzék érdemben elkezd együttműködni, ez nem történt meg.

A kormányoldal nem fogadta el Karácsony érvelését, hogy mi számít az állami feladatnak és mi önkormányzatnak. A tesztelés sem a főváros, hanem az állam feladata. Karácsony elmondta, hogy a maszkviselésre vonatkozó szabályokat sem fővárosi, hanem állami szinten kellene meghozni.

A népjóléti bizottság ülése után a Fidesz azt mondta, hogy Karácsony Gergely ismét csak terelt és másra mutogatott.. Arra a kérdésre, hogy az orvosi jelenlét biztosítva volt-e a Pesti úti otthonban, Karácsony elmondta, hogy minden, jogszabályban támasztott követelmény biztosítva volt.

Karácsony hangsúlyozta, hogy minden idősotthon esetében a kórházból hozták be a betegséget- ebből az állításból azt tudja bizonyítani, hogy az első tüneteket produkáló betegeket mind a kórházból jöttek vissza.

A tesztelés fontosságát hangsúlyozza- azért a Pesti úton volt a legtöbb beteg, mert ott végezték a legtöbb tesztet. Karácsony azt mondta, hogy Müller Cecília az ügyben feltett kérdéseit azzal hárította, hogy hatósági eljárás van folyamatban.

A főpolgármester állítja, hogy nem állnak rendelkezésére olyan tények, amelyek alapján a könnyítést el tudná rendelni. A főpolgármester sajnálja, hogy nekik kell először meghozni népszerűtlen döntéseket, és a kormány csak utána meri meglépni. Kiegészítő jogszabályokat hozhat, de nem tud szembemenni a kormányzati akarattal. Budapest komoly fertőzveszéllyel bír- magyarázta az adásban.

Egy másik forró téma jelenleg a Budapesten tervezett sebességkorlátozás bevezetése. Ennek kapcsán Karácsony elmondta, hogy a közgyűlés többségének támogatását bírja. Társadalmi vita zajlik, melynek célja annak átvitele, hogy ember életnél nincsen fontosabb- Karácsony azt szeretné, ha 0 ember halna meg közlekedési balesetben. Ez a felvetés arról szól, hogy milyen eszközökkel lehet elérni ezt a célt. A sűrűn lakott részeken kellene csillapítani a forgalmat- Karácsony elmondta, hogy ez a cél Tarlós István mobilitási tervében is szerepelt annak idején, amit ő is megszavazott.

Karácsony Gergely élő adásban elmondta, hogy az ügy, hogy senki ne haljon meg közúti balesetben, személyesen is fontos számára, ugyanis édesapja így vesztette életét. Szerinte nem az a kérdés, hogy ki vezet, és ki nem, hanem mit lehet megtenni annak érdekében, hogy senki ne veszítse el családtagjait, hiszen ha valakit 30-al ütnek, azt biztos túléli.

A főpolgármester meghallgatásáról és a népjóléti bizottságban folytatott sok órás vitáról ebben a cikkünkben  számoltunk be részletesen. 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink