Itthon

2098 főre nőtt az igazoltan fertőzöttek száma, elhunyt újabb 14 koronavírusos beteg

Romániában is nő a fertőzöttek száma
április. 21. kedd 13:54

Romániában az utóbbi 24 órában több mint háromszázzal emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzések száma, amely kedden meghaladta a kilencezret. A növekmény megfelel az elmúlt hét átlagának. A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) kedden nem sokkal délután ismertetett összesítése szerint a betegség megjelenése óta Romániában 9242 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust. Közülük 2153-at azóta gyógyultnak nyilvánítottak, 245-en viszont - az előző napinál 16-tal kevesebben - továbbra is intenzív kezelésre szorulnak. A hétfői összesítés óta 31 újabb koronavírusos beteg vesztette életét: 24 óra alatt feljegyzett halálesetek száma tekintetében ez eddig a legnagyobb szám. Romániában eddig 482 halottja volt a járványnak, külföldön pedig 62 román állampolgár vesztette életét a Covid-19 betegségben.

A romániai igazolt fertőzések majdnem egynegyedét a vesztegzár alá vont bukovinai Suceava megyében észlelték. A GCS kedden közölt adatokat egy újabb Suceava megyei járványgócról: a napokban elvégzett tesztek nyomán kiderült, hogy a Sasca Mica községben működő elmegyógyintézet 369 ápoltja közül 242, az ápoló személyzet 86 tagja közül pedig 59 fertőződött meg koronavírussal. A rendkívüli állapot idején különleges jogkörökkel felruházott belügyminiszter legutóbbi katonai rendelete értelmében Romániában minden idősotthon, gyermekvédelmi intézet és fogyatékkal élőket gondozó intézmény személyzetén kéthetente el kell végezni a koronavírus-teszteket.

Több mint 40 ezren fertőződtek meg Belgiumban
április. 21. kedd 13:36

Noha kedden ezer alatti új fertőzésről számoltak be az illetékes hatóságok, továbbra is emelkedő tendenciát mutatva átlépte a negyvenezret az igazoltan koronavírusos fertőzöttek száma Belgiumban, a halálos áldozatoké pedig megközelítette a hatezret. Hollandia és Luxemburg a járvány terjedésének jelentős lassulásáról adott hírt kedden. A közegészségügyért felelős belga hatóság bejelentése szerint 40 956 hivatalos fertőzöttet tartanak nyilván az országban. Az elmúlt 24 órában 973 embernél lett pozitív a vírusteszt eredménye, közülük mintegy 650-en idősek otthonában fertőződtek meg. A járvány által legjobban sújtott régió továbbra is az északi Flandria, ahol 23 325 esetet tartanak nyilván. A déli országrészben, Vallóniában 12 884, amíg a brüsszeli régióban 4169 fertőzöttről tudnak hivatalosan.

Egy nap alatt 170 új haláleset történt a koronavírussal összefüggésben, 106 Flandriában, 36 Vallóniában és 28 a brüsszeli régióban. A halálesetekből 89 kórházakban, 80 pedig idősek otthonában következett be. Amíg a halálos áldozatok napi száma egy héttel ezelőtt még 300 körül mozgott, addig az ez elmúlt napokban nem vagy alig haladta meg a 200-at. A fertőzés következtében március közepe óta 5998-an hunytak el az országban, 53 százalékuk idősek otthonában. Több egymást követő napja 200 alatti a kórházba szállítottak mutatója is. Az elmúlt napban 172 fertőzöttet vittek ápolási intézménybe, és 107-en hagyhatták el a kórházat. Ez idáig 9002 a gyógyultak száma Belgiumban. A járvány miatt foglalt kórházi ágyak száma harmadik napja négyezer alatt van, a kórházban kezeltek közül 1079 ember részesül intenzív ellátásban. Ez az adat is közel egy hete folyamatosan csökken, ahogy azon betegek száma is, akiknél lélegeztetőgépet kell alkalmazni. Jelenleg 777 esetben, mintegy 200-zal kevesebb betegnél, mint egy héttel ezelőtt.

A brüsszeli Grande Place /Fotó: Reuters/

Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet (RIVM) kedden közzétett adatai szerint jelentősen csökkent az új igazolt fertőzöttek száma. Amíg az elmúlt két napban 1089, majd 1066 embernél lett pozitív a teszt eredménye, addig a friss bejelentés szerint 750 új esetet regisztráltak, ezzel 33 405-re emelkedett a bizonyított fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban 75 beteget vittek kórházba, ez 35-tel kevesebb az előző napinál. Jelenleg 9779 embert ápolnak kórházakban. Csökkent a járványban elhunytak aránya is, eddig 3751-en haltak meg Hollandiában koronavírus miatt.

Luxemburgban a járvány további, jelentős lassulásáról adtak hírt kedden. A hétvégén 93 esetben jelentettek pozitív vírustesztet, keddre mindössze 8 új fertőzést regisztráltak. Az összesítés szerint jelenleg 3558 fertőzöttet tartanak nyilván. A járvány következtében az elmúlt 24 órában ketten vesztették életüket, az elhunytak száma ezzel 75-re emelkedett a nagyhercegségben. Eddig hivatalosan 637 ember gyógyult fel a betegségből.

MSZP: tömeges tesztelésekre van szükség
április. 21. kedd 13:25

Az MSZP arra szólított fel, hogy a koronavírus-járvány megfékezése érdekében kezdődjenek tömeges tesztelések. Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke kedden - online követhető - sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a jelenlegi helyzet nagy vesztesei az idős emberek. Az MSZP már március eleje óta azt kéri, az idősotthonokat lássák el védőfelszereléssel, valamint teszteljék az ott lakókat és dolgozókat - emlékeztetett. A képviselő felidézte: a járvány miatt a kórházaknak az ágyaik ötven százalékát fel kell szabadítaniuk. Kijelentette, hogy az utasítást kiadó Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere "egy báb", mert minden döntést Orbán Viktor miniszterelnök hoz meg, ezért a felelősség is őt terheli.

A kórházakból hazaküldött idős emberek borzasztó kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, de még rosszabb a családtagjaik helyzete - fogalmazott. Félelmének adott hangot, hogy a szakszerű ellátás hiánya miatt a hazabocsátott betegek közül többen halhatnak meg, mint ahány áldozatot a koronavírus követel. Korózs Lajos arra is felszólított, hogy a szociális ágazat dolgozói kapjanak védőfelszerelést, ingyenes utazási lehetőséget, ötszázezer forintos juttatást és rájuk is az egészségügyben érvényes bértábla vonatkozzon.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke azt mondta, hogy kudarcba fulladtak a kormányfő által bejelentett gazdaság- és munkahelyvédelmi intézkedések. Minden egyes elveszített munkahely Orbán Viktor lelkén szárad - jelentette ki. Javasolta, hogy az álláskeresési járadék folyósításának időtartama nőjön kilenc hónapra, összege pedig legalább százezer forint legyen. Lehetővé kell tenni a 60-64 év közötti álláskeresők korengedményes nyugdíjba vonulását - közölte, hozzátéve, a duplájára kell emelni a családi pótlékot, a gyed-et és a gyes-t. A politikus követelte a végrehajtások és a letiltások felfüggesztését, valamint az egészségügyi dolgozóknak járó ötszázezer forintos juttatás azonnali folyósítását. A közszférában és a multinacionális cégeknél be kell vezetni az elbocsátási moratóriumot, a kis- és közepes vállalkozásoknál kifizetett bérek és járulékok nyolcvan százalékát pedig át kell vállalnia az államnak - értékelt Komjáthi Imre.

Senkit nem fertőzött meg koronavírusos fiú
április. 21. kedd 13:16

A 172 ember közül, akikkel kapcsolatba került, egyetlen egynek sem adta tovább a koronavírust egy kilencéves francia kisfiú annak ellenére, hogy hosszú időn át maradt felderítetlen a fertőzöttsége. Az esetről a Clinical Infectious Diseases című amerikai szaklapban beszámoló tanulmány szerint a gyerek esetében feltárt 172 kontaktszemélynél elvégzett koronavírustesztek mindegyike negatív lett. A kutatók szerint az eset rávilágít arra, hogy a gyerekek csekély szerepet játszhatanak a koronavírus terjedésében.

A fiú a kelet-franciaországi Haute-Savoie régióban fertőződött meg a vírussal, majd erről mit sem sejtve három sítanfolyamon is részt vett. Az egészségügyi hatóságok 172 embert találtak, akik a fertőző periódusban kapcsolatba léptek a gyerekkel, ám mindannyiuk koronavírus-tesztje negatív lett. Még a fiú testvérei sem fertőződtek meg. A tanulmány ugyanakkor kitér arra, hogy a kontaktszemélyek 65 százalékánál szezonális betegségek, például influenza lépett fel. A kilenc éves fiúnál csak enyhe tünetek jelentkeztek. Kostas Danis epidemiológus, a tanulmány társszerzője elmondta, a fiú a légutak egyéb megbetegedésében is szenvedett.

A gyerekek esetében az igazolt koronavírus-fertőzések nagy része enyhe tünetekkel játszódik le. Főként attól tartanak a szakértők, hogy a vírusos gyerekek idős vagy a rizikócsoportokba tartozó embereket fertőzhetnek meg. Ezért zárták be a legtöbb országban az iskolákat és az óvodákat. Az eset azonban a tanulmány szerint arra utal, hogy "lehetséges, hogy a gyerekek nem játszanak nagy szerepet az új típusú koronavírus a terjesztésében".

Csúszik a Batman-film bemutatója is
április. 21. kedd 12:51

A Robert Pattinson főszereplésével, Matt Reeves rendezésében készülő új Batman-film is később kerül a mozikba: a Warner Bros. filmstúdió hétfőn jelentette be, hogy a produkció 2021 júniusa helyett csak 2021 októberében debütál majd a filmvásznon. A Variety.com hollywoodi hírportálon ismertetett közlemény szerint a Warner a koronavírus-járvány miatt felborította forgalmazási naptárát, és számos bemutatásra váró filmje, köztük a Batman és a Maffiózók-sorozat alapján készült The Many Saints of Newark kapott új premierdátumot. A maffiás produkció, amely a széria előzményfilmje lesz, eredetileg idén szeptembertől már a filmszínházak kínálatában szerepelt volna, de az új menetrend szerint csak jövő év márciusától láthatják a nézők.

A stúdió két szuperhősfilmjének forgalmazását is más időpontra tolta: a The Flash 2022 júniusában, a Shazam 2. pedig 2022. novemberében érkezik a mozikba. Baz Luhrman ausztrál rendező Elvis Presleyről készülő életrajzi filmje, amelynek Tom Hanks alakítja az egyik főszerepét, 2021 októbere helyett csak egy hónappal később, novembertől látható, a Will Smith közreműködésével forgatott új teniszdráma, a King Richard pedig egy évvel később, 2020 novembere helyett 2021 novemberében nézhető meg a mozikban. A Warner egyelőre nem nyúlt Christopher Nolan Tenet című filmjének július 17-i bemutatásához és a Wonder Woman folytatása, a Wonder Woman 1984 című produkció augusztus 14-re kitűzött forgalmazási dátumát is tartja.

Robert Pattinson /Fotó: Reuters/

"A családtámogatásokat nem fenyegeti veszély"
április. 21. kedd 12:16

Nem csökken az érdeklődés a babaváró támogatás iránt a koronavírus-járvány ideje alatt sem - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az Inforádióban. Novák Katalin azt mondta: rendelet jelenik majd meg a babaváró támogatás igénylésének könnyítésére. A rendelet arra biztosít lehetőséget, hogy például a kismamák meghatalmazással élhessenek, és így ne kelljen személyesen bemenniük a bankba ügyet intézni. Felhívta a figyelmet arra: a hiteltörlesztési moratórium a babaváró támogatásra is érvényes.

Az államtitkár kiemelte, hogy "a családtámogatások egyikét sem fenyegeti veszély", a kormány a járvány alatt is biztosítani tudja ehhez a forrásokat, a gazdaság és a magyar emberek elmúlt 10 éves teljesítményének köszönhetően. A családtámogatások forrásaihoz nyúlna utoljára a kormány - jelentette ki, hozzátéve: bízik abban, hogy erre nem lesz szükség. Novák Katalin kitért arra is, hogy fokozatosan visszavezetik a 13. havi nyugdíjat. Az államtitkár a bölcsődei férőhelyek bővítéséről szólva azt mondta, hogy az építkezések folyamatosak, nem álltak le. Rendelet jelenik majd meg arról is, hogy a bölcsődék önkormányzati bezárása esetén is kötelező legyen ügyeletet biztosítani, sok szülő ugyanis dolgozik, a gyerekeik elhelyezéséről pedig gondoskodni kell - mondta Novák Katalin.

Brutális veszteséggel számol az Uffizi-képtár
április. 21. kedd 11:59

A több mint egy hónapja lezárt múzeum kincseinek őrzéséről, az interneten tartott virtuális tárlatvezetésekről, valamint a látogatók újranyitás utáni egészségvédelméről is beszélt Eike Schmidt, a világ egyik leglátogatottabb múzeumaként ismert firenzei Uffizi-képtár igazgatója a nemzetközi sajtónak, közte az MTI-nek adott közösségi interjúban. Elhangzott: a március-áprilisi időszakra az intézmény több mint 10 millió eurónyi vesztességgel számol.

Eike Schmidt elmondta, hogy a március 8-tól zárva tartó Uffizi munkatársai távmunkában dolgoznak tovább. A múzeum épületébe kizárólag a biztonsági és műszaki személyzet lép be, mindazok, akik felügyelik a kiállított tárgyak védelmét és a termek klímáját. A tavaly több mint 4,3 millió olasz és külföldi látogatót fogadó Uffizi március-áprilisban majdnem egymillió el nem adott belépőjeggyel és több mint 10 millió eurónyi (3,4 milliárd forint) bevételkieséssel számol. Az igazgató szerint korábban a húsvéti ünnep "csúcsidőszaknak" számított a múzeum életében.

Eike Schmidt úgy vélte, a koronavírus-járványban a digitalizáció nyújtott segítséget a firenzei képtárnak. "A virtuális látogatás azonban soha nem fogja tudni száz százalékosan helyettesíteni a valódi múzeumlátogatás élményét" - tette hozzá. Megjegyezte, nem tart attól, hogy az Uffizi és többi múzeum a járvány után is üres marad. Emlékeztetett, hogy a képtár minden hosszú ideig tartó bezárása után, például amikor 1993-ban az olasz maffia bűnszervezete bombát robbantott a múzeumnál, az újranyitás még több látogatót vonzott. Eike Schmidt nem tudta megmondani, mikor nyithat újra az Uffizi, a múzeum még néhány hónapig fenn tudja magát tartani. Az internetes jegy- és látogatásfoglalásokat egyenlőre szüneteltetik.

Róma születésnapját az interneten ünneplik
április. 21. kedd 11:40

Szenátorok, Vesta-szüzek és gladiátorok felvonulása helyett az idén internetes születésnappal ünneplik meg a hagyomány szerint április 21-én alapított Róma 2773. évét. Az Örök Város fénykorát felidéző Római Hagyományőrző Csoport (Gruppo Storico Romano) a járványhelyzetre tekintettel közösségi oldalán tartja meg a születésnapi ünnepséget. Ismert római színészek elevenítik fel a Kr. e. 753-ban, a legenda szerint az ikerpár Romulus és Remus alapította város ókori történetének epizódjait, anekdotáit, nevezetes szereplőit.

Az egyetlen szabadtéri esemény a Róma tiszteletére délben leadott ágyúlövés lesz a hét római domb egyikéről, a Gianicolóról. A Gruppo Storico Romano húsz éve szervezi a születésnapi ünnepségeket. Minden év április 21-én Európa és a világ számos országából, köztük Magyarországról is, ókori hagyományőrző egyesületek tagjai vesznek részt a korabeli ruhák tökéletes másaiban tartott felvonuláson, amely a Circus Maximustól a Colosseumig halad a város történelmi városközpontján keresztül.

A római kulturális minisztérium a közösségi csatornáján látható videóval készült, amely a Pantheon "lyukas" kupolájáról és a látogatókat megvilágító fényről szól. A Colosseum is rendkívüli virtuális látogatásra hívja látogatóit, bemutatva az amfiteátrum területén végzett legújabb ásatásokat. Virginia Raggi római főpolgármester születésnapi köszöntőjében bizalmat kért a 2773 éves város lakosaitól a járványhelyzet utáni újrainduláshoz.

A római Colosseum turisták nélkül /Fotó: Reuters/

Karantén a Nyírő Gyula Kórház egyik osztályán
április. 21. kedd 11:40

Egészségügyi zárlat alá került több mint húsz, még ott lévő beteggel együtt a Nyírő Gyula Kórház teljes krónikus belosztálya, miután az egyik, tüdőgyulladással kezelt páciensről kiderült, hogy koronavírusos, majd a kórteremben mellette fekvő további két beteg vírustesztje is pozitív lett – értesült a hvg.hu.

A portál hétfői információi alapján az osztályon fekvő további húsz beteget is letesztelték, az ő tesztjeik eredménye még nem ismert, kedd délelőtt derül ki. Akiről bebizonyosodik, hogy fertőzött, azt továbbküldik valamely járványkórházba, a többieket pedig 14 napig megfigyelés alatt tartják. Azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik érintkeztek velük, 14 napos házi karanténba kellett vonulniuk.

Az osztály lezárása kórházi forrásuk szerint nem okoz fennakadást az intézmény működésében, mert az aktív belgyógyászati osztályok nem érintettek a fertőzésben, zavartalanul működnek, a krónikus osztályról pedig – mint forrásuk fogalmazott: „már úgyis kifelé mentek a betegek” – vagyis, Kásler Miklós erőforrás-miniszter másfél héttel ezelőtti utasításának megfelelően már folyamatban volt az osztály kiürítése, új pácienseket ez idő óta nem vettek már fel, a bentlévőknek pedig már szervezték a hazaküldését.

További részletek itt.


Élőben az operatív törzs tájékoztatója
április. 21. kedd 11:35