Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-04-10 09:45:00

Szijjártó Péter kiosztotta a CNN műsorvezetőjét

Álhír, hogy Magyarországon beszüntették a parlamentet - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a CNN-nek adott interjúban.

Szijjártó Péter csütörtök éjjel Budapestről nyilatkozott a televíziónak. A műsorvezetőhöz szólva úgy fogalmazott: "(...) sajnálattal közlöm, hogy újabb álhírt terjeszt Magyarországról, mivel azt mondta, hogy a parlamentet beszüntették (...), ami nem igaz. A parlament ülésezik. Ezen a héten például (...) három napon is ülésezett."

A magyar miniszter arra reagált, hogy ezt megelőzően a műsorvezető azt mondta: a francia nemzetgyűlés, a brit parlament és az amerikai kongresszus működik, míg a magyar nem. A kabinet határozatlan idejű rendeleti kormányzáshoz kért felhatalmazást, és ezt a parlament elfogadta - tette hozzá a CNN műsorvezetője. Azt kérdezte Szijjártó Pétertől, hogy miért volt szükség erre a felhatalmazásra; melyek azok az intézkedések, amelyeket ne tudtak volna meghozni a koronavírus-járvány megfékezésére ekkora parlamenti többséggel.

A miniszter úgy vélekedett, hogy számos álhír terjed Magyarországról az új törvénnyel kapcsolatban. Sok helyütt kiemelik, hogy a jogszabálynak nincsen időkorlátja.

"Ez nem teljesen igaz, mivel a törvény kimondja, hogy maga a parlament jelentheti csak ki a rendkívüli helyzetet. Őszintén szólva ennél demokratikusabb megoldást nem is tudok elképzelni, hiszen a törvény a parlamentnek ad döntési jogot, amely demokratikus felhatalmazást kapott az emberektől."

- hangoztatta Szijjártó Péter.

Kitért arra, hogy az Európai Unió három másik tagállamában - Lengyelországban, Máltán és Horvátországban - hasonló jogi szabályozás van érvényben. "A kettős mércét teljesen elutasítom" - jelentette ki. "Miért ismét Magyarország van terítéken? Ezeket a kettős mércéket kéne félretenni a jelenlegi vírushelyzetben" - mondta. Megjegyezte azt is, hogy a parlament összetétele "nem egy lottósorsolás, hanem választások eredménye". Természetesnek nevezte, hogy a többség a kormánypártoké.

Álhír, hogy a kabinet ellenőrizetlenül és korlátlanul alkothat rendeleteket - jelentette ki a tárcavezető. A törvény világosan kimondja, hogy csak olyan rendeleteket lehet hozni, amelyek az országot, az embereket és a gazdaságot védik a koronavírus-járvánnyal szemben - fűzte hozzá.

A magyar tárcavezető azt hangoztatta, hogy azok a jogok, amelyeket a kormánynak adott a parlament, sokkal korlátozottabbak, mint azok, amelyekkel például a francia elnök rendelkezik "rendes körülmények között".

"Szóval úgy beállítani a helyzetet, mint egy demokrácia elleni támadást, méltatlan őszintén szólva" - vélekedett.

Szijjártó Péter elmondta, hogy ezen a héten tizenhat törvénytervezetet nyújtottuk be a parlamentnek, amelyeket két részre kell osztani. "Egyrészről vannak a vírus elleni küzdelemre vonatkozó rendelkezések. Ezeknél lehetőségünk van a rendeletalkotásra, mint ahogyan azt sok más ország is tette, hiszen ezek sürgős ügyek. Másrészről vannak az olyan törvények, amelyek függetlenek a vírushelyzettől, ezeket a parlament rendes eljárásrend szerint hozza meg." - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a CNN-nek.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink