Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-04-08 19:20:00

Momentum: "Egy ilyen helyzetben a családvédelemnek nem a hétfős autókról kellene szólnia"

A családtámogatásokat a jövőben is bővíti a kormány. Novák Katalin azt is bejelentette, hogy járulék-kedvezményeket vezettek be, és új diákhitelre is lehetőség lesz. Az ellenzék a családi pótlék megduplázását sürgeti, és úgy véli, a kormány intézkedései nem elég hatékonyak.

A kormány megvédi a családtámogatásokat a veszélyhelyzetben is – ezt Novák Katalin mondta az Operatív Törzs tájékoztatóján. A családvédelmi akcióterv keretében tavaly július óta 800 milliárd forint támogatást folyósítottak, ezzel 170 ezer családnak segítettek.

"A magyar családtámogatásokhoz nem nyúlunk hozzá, onnan nem veszünk el, akkor sem, ha nagy összegeket csoportosítunk át a járvány elleni védekezésre és a gazdaság fellendítésére." - fejtette ki Novák.

A kormány továbbra is azt szorgalmazza, hogy segély helyett munkát kell adni. Ezért többek között 26 munkakörben járulékkedvezményeket vezettek be, amelyek 90 ezer családnak havonta átlagosan 50 ezer forintos megtakarítást jelenthetnek. Az államtitkár elmondta: a kormány hiteltörlesztési moratóriummal is segíti a családokat, ami a diákhitelekre is vonatkozik.

"Bevezetünk egy új diákhitel lehetőséget: ez egy szabad felhasználású, kamatmentes, fél millió forintos összeg az egyetemisták számára, éppen azért mert ebben az időszakban, amikor mindenkinek egy kicsit szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat, és takarékoskodnia kell, és kevesebb is bevétel, esetleg diákmunkából is kevésbé tudják megteremteni a forrásokat." - tette hozzá Novák Katalin.

A Momentum szerint a most bejelentett lépések nem jelentenek valós segítséget.


"Egy ilyen helyzetben a családvédelemnek nem a hétfős autókról kellene szólnia, hanem arról, hogy biztosítsa minden család számára, hogy tudjanak ételt adni a gyermekeiknek a hétvégén is. Ezért gondoljuk azt, hogy a családi pótlék azonnali megduplázása, illetve egy 100 ezer forintot elérő minimum jövedelem bevezetése sokkal nagyobb segítség lenne." - mondta Donáth Anna, a Momentum alelnöke.

A Demokratikus Koalíció is a családi pótlék megduplázását kéri a kormánytól, valamint további intézkedéseket sürget.

"Pótolni kellene azoknak az embereknek a fizetését, akik elvesztették a munkájukat, és lehetővé kellene tenni azt, hogy megkapják azok az emberek is a jövedelmüknek a 80 százalékát, akik otthon maradnak a gyerekükkel, azért, hogy vigyázzanak rá, és tanuljanak velük." - vélekedett Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese.

A Jobbik üdvözli, hogy a kormány nem nyúl a családtámogatásokhoz, viszont nagyobb közteherviselést várna el.

"Meglennének a forrásai a járványügyi védekezésnek, de Magyarország kormánya óvatoskodik: nem vonja be a forrásokat a közteherviselés alapján, hiszen a minimális tételekkel sújt bankokat, multinacionális cégeket. Az önkormányzatokat viszont igen durván terheli, indokolatlan módon." - fogalmazott Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.


Az MSZP azt követeli, hogy a munkanélküli ellátás időtartamát emeljék 3-ról 9 hónapra, összegét pedig legalább 100.000 forintra.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink