Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-04-08 17:30:00

Közszereplők megbetegedése miatt lehetnek fegyelmezettebbek a britek

Az ATV Startban napról-napra megszólalnak külföldön élő magyarok, akik elmondják, hogyan élik meg a koronavírus okozta változásokat abban az országban, ahol életvitelszerűen tartózkodnak. Szerda reggel Panyi Róbertet kérdezték a műsorvezetők, az egyetemista Cambridge-en hallgat politikatudományt.

A tanuló elmondta, hogy az egyetem mindent elkövet, hogy segítse a hallgatók életét a kijárási korlátozások idején. Hozzátette, hogy náluk nyugalmasan telnek a napok, de ez helyfüggő, Londonban sokkal komolyabb a helyzet. Utalt arra például, hogy a fővárosban már építettek ideiglenes kórházat, vagy hogy Boris Johnson brit miniszterelnök vasárnap – elővigyázatosságból – intenzív osztályra került.

Az angolok fegyelmezettségével kapcsolatban elmondta: véleménye szerint nagy hatással volt az emberekre, hogy számos ismert ember is elkapta a vírust. (Erről múlt héten egyébként az atv.hu is írt egy összefoglalót.) „Egy megfoghatatlan, láthatatlan probléma nagyon is láthatóvá vált az emberek számára, és elkezdték nagyon komolyan venni, átérezték a helyzet súlyosságát” – magyarázta.

Panyi Róbert elmondta, hogy aki megszegi a korlátozásokat, szigorú pénzbüntetésre számíthat, viszont csak a kirívó eseteket szankcionálják, például ha valakik nagy csoportban leülnek piknikezni egy parkban, vagy nagyobb összejövetelt szerveznek. „Csak azért, ha valaki elmegy sétálni, azért semmilyen büntetés nem jár” – ismertette.

A hallgató arról is beszélt, hogy országszerte 400 ezer önkéntes jelentkezett, hogy segítse az egészségügyi dolgozók munkáját, és nagyon sok nagyvárosban ideiglenes kórházakat építettek. Ugyanakkor Panyi úgy tudja, hogy még egyetlen egészségügyi intézmény sem lépte át a kapacitását.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink