Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-03-19 16:13:00

Eszenyi Enikő visszalép, nem indul újra a Vígszínház igazgatói posztjáért

Döntését Facebook-oldalán jelentette be. Mint írja, az elmúlt napokban élete legnehezebb pillanatait élte meg. Sokat tapasztalt a napok alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést.

Eszenyi Enikő visszalép, nem indul újra a Vígszínház igazgatói posztjáért

Azt írja: „Hiszek szerelmemben, a Vígszínházban! Hiszek az elhivatott munkában, abban, hogy szolgálni egy évszázad hagyatékát és közben új utakat keresni olyan cél, amiért érdemes élni. Idővel megtapasztaltam azt is, hogy szerethető az is, ami nehéz. Egy érzékeny világ érzékeny történéseit igyekszem megérteni, független művészként középen állva, rendíthetetlenül, sok ezer nézőért.”

Majd azzal folytatja: ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látja, hogy egyesek nemt udnak megbékélni a személyével. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni, ezért arra az elhatározásra jutott, hogy a maga és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatát visszavonja, vígszínházi munkáját befejezi - áll a posztban. 

 

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink