Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-03-09 07:20:00

Több mint 13 ezer embert lakoltattak ki az elmúlt négy évben

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása szerint 13470 ingatlankiürítés történt az elmúlt négy évben Magyarországon.

Több mint 13 ezer embert lakoltattak ki az elmúlt négy évben

A 24.hu által kikért közérdekű adatokból kiderül, hogy 2016 és 2020 között minden évben meghaladta a háromezret a kilakoltatások száma:

-2016-ban 3474,
-2017-ben 3667,
-2018-ban 3212,
-2019-ben pedig 3117 kilakoltatás történt.

Bár az esetek közé számolják az üzlethelyiségek kiürítését is, a történtek hátterében még mindig leginkább a devizahitelek miatt bajba került adósok fizetésképtelensége áll.

Ez a lap szerint abból is látszik, hogy a hitelválság elmélyülése előtt jóval alacsonyabb volt az utcára tettek száma: 2012-ben mindössze 700 lakóingatlant adtak birtokba árverést követően, 2013-ban 550-et, 2014-ben pedig kilakoltatási moratórium lépett életbe a devizahitelesekre vonatkozó törvények alapján.

Összességében az adatokból az látszik, hogy 2016 óta egy kisvárosnyi embert lakoltattak ki az otthonából.

Hogy pontosan hányat, azt nem tudni, mert a 13470 az ingatlankiürítések száma – arról, hogy az intézkedés hány embert érint, nem vezetnek statisztikát, de még az üzlethelyiségekkel számolva is minden bizonnyal többet, mint amennyi a kiürített ingatlanok száma, hiszen a lakások többségében nem egyedül lakik a tulajdonos.

A végrehajtói kar nyilvántartása alapján „lakóingatlan sikeres árverését követő birtokbaadás miatt” 8100 ingatlankiürítés történt négy év alatt. Ide tartoznak a pórul járt devizahiteles családok elárverezett lakásai is. Ugyanakkor önkényes lakásfoglalókkal szemben is viszonylag nagy számban kellett intézkedniük az önálló bírósági végrehajtóknak: 2016 óta összesen 797 jogosulatlan lakáshasználóval szemben léptek fel.

 

 

Noha a családok többsége barátoknál, rokonoknál vagy bérelt lakásban húzza meg magát, akadnak olyanok is, akik nem tudnak hova menni. Mint arról beszámoltunk, 2017-ben és 2018-ban legalább 8 kiskorú gyermek került gyámhivatali gondozásba kilakoltatás miatt, a pontos számot azonban nem tudni, ugyanis a budapesti kormányhivatal (az országban egyedüliként) titkolja a statisztikákat. A végrehajtók tájékoztatása alapján viszont messze Budapesten történik a legtöbb végrehajtás és kilakoltatás.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink