Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-02-19 20:25:00

Dunaújváros: Kálló Gergely megtalálta a sikeres ellenzéki összefogás receptjét

Dunaújvárosban tartott időközi választáson ellenzéki összefogással, alacsony részvétel mellett a jobbikos Kalló Gergely nyert. A frissen megválasztott országgyűlési képviselői jövőbeli terveiről valamint arról beszélt, hogy a Jobbik néppártosodás előtti vagy utáni arculata áll-e hozzá közelebb.

Kálló Gergely szerint azért tudtak közösen nyerni az ellenzéki pártokkal, mert személyében találtak egy hiteles embert, akiről a választók elhitték, hogy megbízhatóan fogja képviselni az ott élők problémáit.

A politikus szerint a hitelessége az elmúlt években végzett munkájának köszönhető, amikor is Pintér Tamás korábbi jobbikos országgyűlési képviselővel közösen feltérképezte a térség problémáit.

Szerinte az alacsony részvétel egyrészt az időközi választás sajátja, másrészt a fideszes szavazók nem mentek el, ami lehet azért történt, mert látták, hogy a város vezetése a beígértekkel szemben nem omlott össze.

Egyik erősségének tartja, amit kabinetfőnökként és az önkormányzati munkában is megtanult, hogy hogyan lehet más pártokkal együttműködni.

A Jobbiknak 2009 óta tagja- elismerte, hogy azóta sok mindenben változott, nem egy ilyen stílusú pártba lépett be.
Arra kérdésre, hogy a Jobbiknak melyik arculata áll hozzá közelebb, Kálló Gergely elmondta, hogy meg kell nézni az eredményeit, ebből látszik, hogy a néppártosodás áll hozzá közelebb, mivel ennek a politikának köszönhetően ért el eredményeket.

Szerinte az ellenzéki összefogásban az a kulcs, hogy „ne azokat keressük, amik elválasztanak egymástól, mert akkor az egész veszett fejsze nyele.”
 

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink