Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-02-14 07:50:00

Egy év után szabadlábra helyezték a pedofíliával gyanúsított ceglédi apát

Több mint egy év után kiengedték a börtönből azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a kislányával szemben szexuális erőszakot követett el – tudta meg a Blikk.

A férfi mindvégig tagadta a bűnösségét, állítása szerint a sérüléseket, amelyekből a nőgyógyász megállapította az erőszakot, egy több mázsás betontömb okozta a kicsi lány testén.

"Megerősíthetem, hogy a védencemet valóban kiengedték, miután az ügyészség helyt adott a védői indítványomnak a fogvatartás megszüntetéséről. Ügyfelemmel szemben nem rendeltek el semmiféle további kényszerintézkedést"

– közölte a lappal dr. Surdy Miklós ügyvéd.

2018 októberében az akkor négyéves kislányt azért vitték kórházba a szülei, mert ráesett egy több száz kilós súly. A kórházban kiderült, a gyereknek eltört a combcsontja, valamint vérzett a nemi szerve. A gyereket megvizsgáló nőgyógyász megállapítása szerint a kicsit megerőszakolták.

"A gyanúsítás most is ugyanaz védencemmel szemben, mint eddig, ez nem változott. (...) Reményeim szerint hamarosan mindenki számára kiderül, hogy az édesapa ártatlan, nem követte el a bűncselekményt. Jelenleg a feleségével van, és minden vágyuk, hogy újra ők nevelhessék a kislányukat"

– tette hozzá a védő.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink