Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-02-14 15:33:00

Bejelentették: Mégsem tüntetnek Orbán ellen vasárnap

Mégsem rendezik meg a – magukat Kossuth térieknek nevező csoport vezéralakja – Szabó „Tuareg” Gábor által bejelentett vasárnapi tüntetést – értesült a Magyar Hang. A tiltakozást Orbán Viktor miniszterelnök Várkert Bazárban megrendezendő évértékelője alatt tartották volna, de lemondták az eseményt. A hírt a lap megkeresésére megerősítette Szabó Gábor.

Bejelentették: Mégsem tüntetnek Orbán ellen vasárnap

Az aktivista szerint azért született a döntés, mert nem volt elég nagyszámú érdeklődő ahhoz, hogy egy valóban „mozgósító erejű” demonstrációt tartsanak. "Azt terveztük, hogy a Niedermüller Péter kijelentései miatt rendezett kormánypárti tüntetés után egy „választömeget” viszünk az utcára, de az érdeklődők számából látszott, hogy ez nem fog sikerülni. Az eseményre 215 biztos résztvevő és 450 érdeklődő jelentkezett. Az eddigi gyakorlat alapján pedig ez azt jelenti, hogy nagyjából 300 ember lett volna ott" – mondta Szabó Gábor, aki szerint kontraproduktív lett volna így megrendezni a tüntetést.

"A cél az lett volna, hogy mozgósítsuk az ellenzéki pártokat egy későbbi nagy tüntetésre, de erre egy 300 fős megmozdulás nem alkalmas. Emellett a Fidesz is nyilván azt mondta volna, hogy „lám, az ellenzék ennyit tud”." – Bár ez a tüntetés egy civil szervezésű esemény lett volna, automatikusan az ellenzéki pártok rendezvényeként tekintettek volna rá – tette hozzá.

Orbán Viktor vasárnap tartja meg szokásos év eleji évértékelő beszédét. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón már annyit elárult, hogy a kormány elfogadott egy klíma- és természetvédelmi akciótervet, a miniszterelnök ennek részleteit biztosan ismertetni fogja.

atv.hu/magyarhang.org

Ajánlom

További belföldi híreink