Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-02-13 20:38:00

Szijjártó: nem fertőződtek meg koronavírussal a Kambodzsában kikötő hajón utazó magyarok

Negatívak lettek a Kambodzsában kikötő hajó utasain elvégzett tesztek Nem fertőződtek meg koronavírussal a Kambodzsában kikötő hajó tüneteket mutató utasai, a tesztek negatívak lettek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-videójában csütörtökön.

Szijjártó: nem fertőződtek meg koronavírussal a Kambodzsában kikötő hajón utazó magyarok
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, fotó: MTI

Szijjártó Péter közölte: a negatív teszteket követően az utasok elhagyhatják a hajót. Ha a fedélzeten utazó három magyar állampolgár ezt igényli, a minisztérium segítséget nyújt hazajutásukban - tette hozzá. Kitért arra, Ázsia több országa nem adott kikötési engedélyt a holland zászló alatt hajózó óceánjárónak, amelynek fedélzetén a három magyar állampolgár is tartózkodik. A Kambodzsában kikötő hajó tüneteket mutató utasain a helyi egészségügyi szervek elvégezték az összes tesztet, eredményük negatív lett. A miniszter a Japánban karanténba zárt hajóról azt mondta, hogy az utasok közül egyre többen betegednek meg, a három magyar állampolgár azonban, aki a személyzet tagjaként tartózkodik a tengerjárón, nincs közöttük. Már csak néhány nap van hátra a karantén feloldásáig - tette hozzá. A japán hatóságok a múlt héten kéthetes karantént rendeltek el a koronavírus megjelenése miatt a Diamond Princess üdülőhajón, a vesztegzárat elvileg február 19-éig kell feloldaniuk. A miniszter közölte: 186 magyar állampolgárról tudják, hogy Kínában van; 28-an az öt legveszélyeztetettebb tartományban tartózkodnak. Szijjártó Péter azt mondta: velük is kapcsolatban állnak, mindenki jól van, segítséget egyelőre senki nem igényelt.

A Kambodzsában kikötő hajó utasain a helyi egészségügyi szervek elvégezték az összes tesztet, eredményük negatív lett, így a hajón utazó három magyar állampolgáré is - jelentette be Szijjártó Péter.

Közölte: Ázsia több országa nem adott kikötési engedélyt a holland zászló alatt hajózó óceánjárónak, amelynek fedélzetén a három magyar állampolgár is tartózkodik.

 

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink