Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-02-07 06:16:00

Szanyi: „hosszú távú merénylet” a megújult NAT

Kormányzati döntés volt a provokatív, részben az egyéb problémák, mint például az elszálló infláció, elpalástolására – legalábbis Szanyi Tibor szerint. Az Igen Mozgalom alapítója azt is elmondta az ATV Start című műsorban, hogy a pedagógusoknak a sarkukra kell állni, és kijelenteni, hogy nem hajtják azt végre. Közben mozgalma jelenleg is tucatnyi szervezettel tárgyal, március elejére várható egy baloldali program, amin jelenleg is dolgoznak.

Szanyi: „hosszú távú merénylet” a megújult NAT

Szűk egy hete nyilvánosságra hozták a megújított Nemzeti alaptantervet (NAT), amely azóta már számtalan kritikát kapott. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) például a Facebookon indított tiltakozó akciót. Közben Szanyi Tibor is – új mozgalmával együtt – bojkottra szólította fel a tanárokat.

Ezzel kapcsolatban a volt szocialista politikus azt mondta az ATV Start című műsorban, hogy szerinte vége annak az időszaknak, amikor a különféle szervezetek reménytelenül rimánkodnak a kormánynak, hogy vonjon vissza nagy társadalmi vitát kiváltott kormányzati intézkedéseket. A NAT szerinte egy „tudatos, provokatív” történet volt a kormány részéről.

Szanyi Tibor azt is elmondta, most van annak időszaka, hogy a tantestületeknek ez alapján kellene kialakítani a tanügyi programot.

Mint mondta, egész egyszerűen azt kellene mondani, hogy nem, és megírni levélben a minisztérium, hogy a tantestületek ezt nem hajtják végre. A pedagógusoktól ugyanis elvárható, hogy példát mutassanak – tette hozzá, olyan ugyanis nincs, hogy elfogadják az elfogadhatatlant, miközben nagyrészük szerint ez elfogadhatatlan.

Mint mondta, ez egy „hosszú távú merénylet generációkkal szemben”, az Igen mozgalom pedig szolidaritásáról szeretné biztosítani a pedagógusokat. Hozzátette: szerinte kormányzati döntés volt az, hogy provokatív NAT-ot készítsenek, ami elfogadhatatlan.

Szanyi Tibor szerint ezzel problémát is szeretne elfedni a kormányzat, hiszen mindeközben az infláció megszaladt, ami az alacsony nyugdíjakat is „porrá zúzta”. Szanyi úgy véli, nem elég kérlelni, erőt kell mutatni, mert ebben az esetben lehet csak elérni, hogy a kabinet visszavonja a dokumentumot.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke eközben azt nyilatkozta, hogy az oktatás szakma, ezért nem lehetne kitenni politikai színtereknek. Szanyi Tibor erre azt felelte, hogy a NAT-ot Orbán Viktor jegyzi, ami egy politikai gesztus is volt a maga módján. Ezért erre nem lehet nem politikai választ adni, ami nem a szakmai vita, hanem annak kijelentése, hogy ezt nem hajtják végre.

Korábban a politikus azt mondta új mozgalmáról, hogy önmagában nem alapít pártot, de másokkal lehetséges. A Szolidaritási Mozgalmon túl – folytatta Szanyi – tucatnyi, főként baloldali mozgalmakkal és pártokkal folynak jelenleg is tárgyalások, egyikük sem országgyűlési párt. Most egy baloldali programot készítenek, ami már március elejére a nyilvánosság elé kerülhet.

 

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink