Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-02-06 16:26:00

Juhász Norbert: „A Munkásőrség sose volt pártszervezet”

Munkásőr Társaság néven újjáalakult a Munkásőrség. Az ATV Híradójának Juhász Norbert, a Munkásőr Társaság 30 éves parancsnoka arról beszélt, hogy eredetileg Munkásőrségként a bíróságon bejegyzett egyesületként akarták megkezdeni a működésüket, viszont az illetékes törvényszék jelezte, hogy az Országgyűléshez kell fordulniuk a névhasználat engedélyezése érdekében.

Végül ezért választották a civiltársaság felállást, ami szervezeti formáját tekintve jóval lazább működési kereteket biztosít, és mindenben megfelel a magyar törvényes viszonyoknak. Juhász Norbert elmondta, hogy 2018 februárjában indult útjának ez a kezdeményezés, bő 10 éves munka gyümölcseként.

Céljuk az volt az alapítókkal közösen, hogy volt egy hagyományőrző civilszervezet formájában feltámasszák az egykori munkásőrséget és az egész magyar társadalom hasznára fordítsák értékeit. A fiatal vezető szerint ezek az értékek a következőek: a társadalmi szolidaritás, bajtársiasság, humanitárius cselekedeteknek a fontossága.

A munkásőrség szükségessége mellett azt hozta fel Juhász, hogy a katolikus egyháznak is megvan a maga üdvhadserege, és a forradalmi munkásmozgalomnak is megvan a maga képződménye, ami a baloldali emberek, békeszerető emberek hasznára kíván tevékenykedni. Juhász szerint a Munkásőrség sose volt pártszervezet, hasonló alakulat volt, mint az USA Nemzeti Gárdája, csak szocialista keretek között.

Az első országos egységgyűlésüket márciusra tervezik, ahol a munkásőrség szellemiséghez híven a hagyományos Munkásőr Társaság is felavatja a zászlaját, eskütételre is sor kerül.

Azzal kapcsolatban, hogy lesznek-e fegyvereik, Juhász elmondta, hogy fegyvert ma Magyarországon csak állami erőszakszervezetek birtokolhatnak, ez pedig szerinte nagyon helyes, mert különben a náci Németországhoz hasonló helyzet állhatna elő azzal, hogy politikai pártok fegyveres erőket tartanak fent.

Juhász azt is elárulta, hogy mint társadalmi szervezet az újfasizmus felemelkedése ellen is fel akarnak lépni- munkával és felvilágosító szóval.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink