Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-01-27 18:03:00

Horvát buliba csöppent Tvrtko, diplomaták előtt kezdett a nótába

A helyi horvát közösséget meglepve a semmiből jelent meg az ATV műsorvezetője, hogy a nemzeti kisebbséget – beleértve a horvát nagykövetet – szórakoztassa énekléssel. Vujity Tvrtko az atv.hu-nak elmondta, gyerekkori barátjával és zenekarával, a Koprive-vel zenélt, és ha nem azt csinálná, amit most, akkor biztosan ő is a csapatot erősítené. Hozzátette azt is, hogy nem utoljára állnak közös színpadon.

Hatalmas bulit csapott az ATV műsorvezetője Szombathelyen, miután a helyi horvát közösség előtt – akik között nagykövet és más diplomaták is megfordultak – énekelhetett. Vujity Tvrtko az atv.hu-nak elmesélte: éppen Szombathelyen járt pénteken és szombaton a Túl minden határon című előadássorozat miatt. Közben azonban megtudta, hogy a nyugat-magyarországi horvátoknak is Szombathelyen lesz a minden évben megrendezett bálja.


 Az eseményen gyerekkori barátja, Kohuth Miklós és zenekara, a Koprive zenélt, akik nem csak Magyarországon híresek, hanem Horvátországban és Szlovéniában is, sőt, most indultak amerikai turnéra is – folytatta az ATV műsorvezetője.

Mint mondta, nem először zenéltek már együtt – de nem is utoljára –, és megbeszélték, hogy a bálon két számot ő fog elénekelni. A különlegessége ennek mégis az, hogy a zenekaron kívül senki nem tudta, hogy ott van. A riporter azonban emelte a tétet – mesélte tovább –, és azt követően sétált be a színpadra, hogy elindította élete első hajnali Facebook élőjét. A vendégek között a horvát nagykövet és más diplomaták is képviseltették magukat. A műsorvezető azt is elárulta, hogy két zenét választott, az egyik Surda dala, aki egy jugoszláv filmből lehet közismert a magyar közönségnek, a másik pedig egy bosnyák szerelmes dal volt.

Hogy miért erre a két dalra esett a választása a műsorvezetőnek? Azért – tette hozzá –, mert a zenekar fél egykor lépett színpadra, és akkor már az emberek táncolnak, és a választott dalokra is jól lehet szórakozni. A másik ok, hogy emellett különböző dalokkal szerette volna megörvendeztetni a jelenlévőket.

Az ATV műsorvezetője nagyszerűen érezte magát, az atv.hu-nak azt is elmondta: ha nem azzal foglalkozna, amivel, akkor a Koprive énekese vagy tamburása lenne. Mint mondta, őt is meglepte, hogy másfél nap alatt több, mint 100 ezer lejátszása volt a videónak, és nagy boldogságot jelentett az is neki, hogy sikerült időt szakítani erre a bulira.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink