Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-01-25 07:50:00

Durva számok: Egyre több magyar fiatal nyúl alkoholhoz

Egyre több magyar fiatal nyúl alkoholhoz. Ez derült ki a Szétcsúszva program tavaly novemberi kérdőívéből. A nem reprezentatív felmérés szerint a középiskolások 80 százaléka már 15 éves korában vagy még hamarabb kipróbálja az italozást. Minden harmadik gyerek heti rendszerességgel iszik. Az új edukációs programmal 2020 tavaszáig 3000 magyar diákot céloznának meg. A cél az alkoholfogyasztás visszaszorítása.

Egyik pohár után hajtják fel a másikat ezek a fiatalok. Az alkoholfogyasztás nem áll távol a 14-18 év közötti magyar fiataloktól sem. 80 százalékuk 15 évesen vagy korábban próbálja ki először az italt, a rendszeresség pedig minden harmadik középiskolásra jellemző - derült ki a Szétcsúszva program tavalyi felméréséből. Zacher Gábor a Startnak korábban azt mondta, a helyzet siralmas.

"A 16 éves magyar fiatalok azok Európában, a fiúk elsők, a lányok harmadikak alkoholfogyasztás szempontjából. És a magyar populáció az gyakorlatilag Európában a hetedik-nyolcadik helyen áll." - fejtette ki Zacher.

A Szétcsúszva edukációs előadás legfőbb célja a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorítása.

"Van egy előadás, ami felhívja a figyelmet, hogy mit jelent, ha valaki fiatalon alkoholt fogyaszt, és milyen veszélyei vannak legfőképpen, és van utána egy második blokk, ami nagyon nagyon értékes blokk, mert ott feldolgozásra kerül az elhangzott illetve látott anyag." - nyilatkozta az ATV Híradónak Zács Kristóf, a Diageo HR vezetője.

"Ma cyder nap van. Én tequliát kértem, aha én meg pénzt rá. Én meg tegnap adtam kétezret. Mínusz munkadíjjal az mennyire is jön ki? Uhh, nem tudod kiszámolni, mert még nincs érettségid." - a színházi edukációs előadást a Momentum Társulat 3 színésze hívja életre. Már hat előadáson vannak túl. Szerintük a fiatalok nyitottak a témára.

"Őket kérdezzük, és az ő tapasztalataikra vagyunk kíváncsiak és ebből próbálunk meg különböző tanulságokat levonni, nem didaktikusan, hanem inkább közösen jöjjünk rá valamilyen megoldásra." - fejtette ki Molnár Levente a társulat egyik tagja.

Az előadás után rengeteg kéz lendült a magasba, egyik kérdés jött a másik után, többen pedig a saját véleményüket is megosztották.

"Nagyon sok gyerek esik áldozatául. Nem, csak amit lát a szüleitől, hanem az egész társadalmi befolyás, amit az osztálytársai a barátai mutatnak neki." - nyilatkozta egy fiatal lány kameránknak.

"Nekem nyolcadikos az osztályom, úgyhogy nekem nagyon fontos ezzel dolgozni, úgy, hogy nehogy unalmas legyen nekik. Ne azt érezzék, hogy annyira sok helyről hallottuk ezt. És mivel itt igaziból úk kérdezhetnek, hozzáfűzhetnek Szerintem ez nekik tök izgalmas." - mondta Rozsos Réka pedagógus.


A gyerekek alkoholfogyasztása a szakértő szerint a felnőttkori alkoholbetegség előszobája lehet. Ez azért is probléma, mert a WHO szerint a magyar alkoholbetegek száma körülbelül 800 ezerre tehető. A bódító italok fogyasztása évente 30 ezer halálos áldozatot szed.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink