Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-01-23 07:07:00

Egyre több a rendőrségi ügy a parkolási igazolvány kapcsán

Meredeken emelkedik a mozgássérült kártyás rendőrségi ügyek száma - írja az Index. A rendőrség adatai szerint két év alatt több, mint a duplájára nőtt a mennyiségük. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége híradónknak elmondta, az elmúlt időszakból több olyan esetről is tudnak, amikor olyan érintetteket vizsgáltak, akik jogosultak voltak a parkolási igazolvány használatára.

 

Nemrég írta meg az Index, hogy egy férfit hét órára fogdába zárt a rendőrség, mert mozgássérült párját várta az autójával, és ehhez a párja mozgássérült igazolványát használta. Az intézkedő rendőr úgy gondolta, hogy a férfi jogellenesen használja az igazolványt, és bár az illető próbálta bizonyítani az igazát, a rendőr nem hitt neki.

Az ügyvéd szerint bizonyos szempontból érthető a rendőrség igyekezete. Mint mondta kb 10 évvel ezelőttig ugyanis még a háziorvos állíthatott ki a mozgássérült kártya beszerzéséhez szükséges igazolásokat, ezzel pedig sokan visszaéltek.

„Elsősorban ezt arra használták, hogy a fizető övezetekben ne kelljen parkolási díjat fizetniük, ezt 2011-ben megszigorították most már jóval nehezebb szakértői vélemény beszerzés útján lehet ilyen kártyát szerezni, tehát jogosulatlan személy igen nehezen tud saját nevére kártyát szerezni”

- nyilatkozta Kozma Tamás ügyvéd.

Most, mivel a rendőrség jobban ellenőriz, esetleg azokat is büntetni akarják, akik ugyan jogosultak, de éppen nincs velük az ellenőrzés pillanatában az a személy, akihez tartozik az igazolvány, hiszen éppen rá vár.

„És nyilván ezeknek a híreknek a hatására, hogy ilyen eljárások indultak, az ilyen személyeknek is el kell gondolkozniuk, hogy hogyan tudják megoldani, úgy hogy ne nekik, kelljen magyarázkodni, nehogy büntetőeljárás induljon ellenük” – véli az ügyvéd.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége az elmúlt időszakból több olyan esetről is tud, amikor olyanokat vizsgáltak, akik jogosultak voltak az igazolvány használatára, ám mégsem mindig megnyugtató módon végződött az ügyük.

„Volt, amikor az ellenőrzés alá vont személy ugye a jogosult családtagja volt, és a rendőrség körültekintően szeretett volna eljárni szövetségünk szerint viszont a jogosult családtagja ebben nem volt együttműködő, volt olyan eset, amikor a jogosult családtagja abszolút módon együttműködő volt a rendőrséggel, viszont a rendőrség nem volt eléggé körültekintő”

– mondja Kovács Ágnes elnök.

Ugyanakkor az elnök szerint fokozottabb ellenőrzésre lenne szükség, mert mint mondja megyénként eltérő a rendőrség aktivitása.

A rendőrségtől kikértük az ide vonatkozó adatokat. E szerint 2016-ban összesen 262 esetben indítottak eljárást parkolási igazolványokkal kapcsolatban, két év alatt viszont ez a szám több, mint a duplája lett, 2018-ban már 590 eset szerepel a nyilvántartásban.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink