Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-01-22 17:18:00

Az ügyvéd szerint nem minősül megvesztegetésnek a hálapénz

Az ügyvéd ellenzi a MOK javaslatát, ami részben a hálapénz kriminalizálására irányul. Borbély Zoltán az ATV Start című műsorban elmondta, helyes, ha az etikai szabályok ezt tiltják, de a hozzátartozó megmentéséért érzett hálát nem lehet megtiltani.

 

Először nem a minisztériumnak, hanem az orvosoknak kellene egyetérteniük a hálapénz kriminalizálásában – ezt nyilatkozta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára. A reakció azután született meg, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) javaslatában felvetette: a hálapénzt a beteg és az orvos számára is kriminalizálni kellene.

Ezzel kapcsolatban az ügyvéd azt mondta az ATV Start című műsorban, hogy ha valaki hálás, az nem tiltható meg és nem is kriminalizálható, szerinte ez egy elhamarkodott álláspont volt.

Borbély Zoltán a Kúria egy 2015-ös megállapítására hivatkozott, amely szerint a megelégedés jeléül nyújtott önkéntes juttatás az egészségügyi szolgáltatásért nem minősül megvesztegetésnek. Szerinte egy hirtelen felindulásból elkövetett jogalkotás lenne az, ha kinyitnák azt a vitát, hogy adhat-e valaki hálája jeléül pénzt, ha például szerette életét megmentették.

A MOK javaslata az ügyvéd szerint a Btk. teljes ismerethiányáról szól, jogi kérdésekben pedig a jogászokat illett volna megkérdezni.

Az, hogy mindent büntetőjogi eszközökkel kellene megoldani, az egy súlyosan elhibázott kérdés – tette hozzá. Borbély Zoltán azonban hozzátette: az, hogy az etikai szabályzatban nem támogatják a hálapénzt, az helyes. Mint ahogyan az is, hogy az etikai szabályok ezt tiltják, és az is, hogy bizonyos doktorok ezt rangon alulinak tartják. Nem gondolja azonban, hogy ezt az egészségügyi bérfejlesztéssel kellene egy kalap alá venni, mert ezek büntetőjogi kérdések.

A szakember szerint elképzelhető radikális megoldás, de nem a büntetőjogban, mivel azt szerinte a végső esetben érdemes használni. Sokat segítene szerinte az oktatás-nevelés, a kultúra elterjedése vagy az, ha kiállnának az érintettek és azt mondanák: én nem fogadok el hálapénzt.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink