Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-01-20 08:58:00

MOK-elnök: Az egészségügyi kiadások 30 százalékát a betegek fizetik

Bár lassult a praxisok megszűnése Magyarországon, még közel ideális a helyzet, mondta el Kincses Gyula a Világgazdaságnak.

MOK-elnök: Az egészségügyi kiadások 30 százalékát a betegek fizetik

A Magyar Orvosi Kamara novemberben megválasztott elnöke szerint a csoportpraxisok nyújthatnak megoldást az egészségügyi alapellátás problémájának rendezésére, a letelepedési és praxispályázatokat ugyan nem tartja jó megoldásnak, a praxisközösségek létrehozását annál inkább, amelyek szerinte jó esetben úgy tudnak működni, mint egy mini-rendelő.

Az orvoshiányról azt mondta, hogy az elektronikus egészségügyi szolgáltató tér (EESZT) nyári bevezetése előtt nem tud pontos számot mondani, csak arról tud beszélni, hány orvosnak van működési engedélye.

A választási programjában ígért bruttó egymillió forintos orvosi fizetésről szólva kifejtette, hogy ezt még a korábbi elnöknek, Éger Istvánnak ígérte meg Kásler Miklós emberminiszter. Jelenleg „gőzerővel” folyik az orvosbérek végiggondolása a kamarában. Elmondta, egy tíz éve dolgozó szakorvosnak 805 ezer forint jövedelem volt két évvel ezelőtt. Véleménye szerint az orvosi bérek növelése nélkül a hálapénzmentes egészségügyi ellátást sem lehet megoldani.

Kincses szerint a magyar egészségügy forráshiánya a bérrel és a kórházi hiányokkal együtt nagyságrendileg 500 milliárd forintra lenne szükség, „szigorúan programokhoz kötve, nem csak úgy beleönteni a költségvetésbe”.

Kincses ugyanakkor elmondta, hogy az összes egészségügyi kiadás tekintetében az ország gazdasági állapotának megfelelően állunk. Az OECD 2018-as adatai szerint Magyarországon 6,6 százalék volt az egészségügy részesedése a bruttó nemzeti össztermékből, erre az elnök azt mondta, hogy ez ugyan nem sok, de nem is „arcpirítóan kevés”.

 

 

Azt ugyanakkor hozzátette, hogy az egészségügyi kiadások 30 százalékát a betegek fizetik.

Kincses szerint a magánegészségügy jelenlegi mérete károsnak mondható, mivel a magánintézmények elszívják az erőforrását, a közellátás biztonságát veszélyeztetik.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink