Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-01-13 09:58:00

Vádat emeltek egy nő ellen, aki halálra gázolta férjét, miközben épp a férfi elől menekült

A Csongrád megyei nő egy veszekedés után ült autóba, hogy elhajtson, férje pedig eléugrott.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki halálra gázolta férjét, miközben épp a férfi elől menekült

Vádat emeltek azzal a szeged környéki faluban lakó nővel szemben, aki 2017 decemberében egy veszekedés közben ült autóba, majd az elé ugró férjét elgázolta, ezzel a férfi halálát okozva - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc elmondta: a nőt erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a házaspár kapcsolata - elsősorban a férfi italozó életmódja és agresszív természete miatt - hosszabb ideje megromlott, de a gyakori konfliktusok ellenére együtt éltek.

A sértett 2017. december 27-én kora délután is alkoholt fogyasztott, majd 4 órakor közös otthonukban bántalmazta a vádlottat: meglökte, fojtogatta őt. A nő a támadás elől ki tudott térni, magához vette a közös gépkocsijuk kulcsát, és kirohant a házból. A ház előtt parkoló autójukba ült, és a támadás miatti tudatszűkült állapotban nagy gázt adva elindult. Röviddel az elindulás után elütötte a sértettet, aki a motorháztetőre zuhant.

Fölhajtott a műútra, ami miatt a sértett a gépkocsi elé, az útra esett. Az asszony ráhajtott; a férfi a gépkocsi alváza alá szorult, majd a fékezés nélkül továbbhaladó autó az áldozatot vonszolva a túloldali útpadkán fennakadt a sértett testén. A vádlott gázadással próbálta a gépkocsit kimozdítani, azonban az autó kerekei kipörögtek, így nem tudott elindulni.

 

 

A férfi a ráhajtó autó, a beszorulás, valamint a mellkas összenyomása miatt életét vesztette. Amennyiben a vádlott a sértett elütését követően fékezett volna, a gépkocsi nem hajt rá a férfira, aki így nem halt volna meg - közölte a csoportvezető ügyész.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink