Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-17 20:02:00

Győri gyerekgyilkosság: a kormányzat vizsgálódik, civilek az Isztambuli Egyezmény ratifikálását sürgetik

Az igazságügyi miniszter bejelentette, hogy kormányzati vizsgálatot kezdeményez a győri családi tragédia kapcsán, az ATV Híradója pedig megtudta, hogy Varga Judit vizsgálatot indított a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamaránál is. Az elmúlt hónapok hasonló családi tragédiái miatt, sokan rendszerhibákat látnak.

 

 

Augusztus 23-án Budapesten, a második kerületi Zöldlomb utcában, találtak holtan egy családot. Egy 35 éves férfi ölte meg az élettársát és négyéves kisfiúkat, majd magával is végzett. Október 2-án a heves megyei Andornaktályára vonultak ki a nyomozók egy családi házhoz. Egy 44 éves nőt, egy 5 éves kislányt ölt meg egy 46 éves férfi.

Vasárnap Győrben történt tragédia. Egy 35 éves férfi megfojtotta fiát és lányát, majd felakasztotta magát. A három eset között mindössze 3 és fél hónap telt el.

A történtekkel kapcsolatban komment-cunami indult meg a közösségi oldalakon. Az egyik leghevesebb hozzászólás Péterfy-Novák Éva oldalán olvasható. Az író nyílt levelet írt az Igazságügyi miniszternek, melyben válaszokat vár a történtekre és arra, miért nem ratifikálja a magyar kormány az Isztambuli Egyezményt.

„Elkezdtem magamban fogalmazni, először egy nagyon tiszteletteljes levelet fogalmaztam, és aztán átgondoltam, és úgy éreztem, hogy a hagyományos kommunikáció, az nem válik már be”

- nyilatkozta az író.

Varga Judit miniszter a közösségi oldalán válaszolt. Mint írja: visszautasítja, hogy két gyermek halálát alantas politikai haszonszerzésre akarják felhasználni és a győri esettel kapcsolatban kormányzati vizsgálatot rendel el. Hozzáteszi azt is, hogy a magyar jogszabályok megfelelnek az Isztambuli Egyezmény követelményeinek.

Spronz Júlia, a Patent Jogvédő Egyesült munkatársa úgy látja, az Isztambuli Egyezmény pont azt hozná be a magyar jogalkalmazási rendszerbe, ami fájóan hiányzik, és ami miatt szerinte ezek a tragédiák sorozatban történhetnek. Spronz Júlia szerint az az egyezmény egy komplex intézkedési csomag, ami a magyar rendszerhibáknak jó kapaszkodót adhatna. Úgy véli, az Isztambuli Egyezmény ratifikálását társadalmi nyomásra vagy kormányzati akarat útján lehetne elérni.

Keresztes Lóránt, az LMP frakcióvezetője azt mondta: a ratifikációra vonatkozó javaslatot ismét benyújtották az Országgyűlésnek. Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője ugyanakkor politikai haszonszerzést lát emögött. Szerinte ugyanis "az Isztambuli Egyezmény egy gender-egyezmény".

Az Európai Parlament november végén az Isztambuli Egyezmény ratifikálására szólította fel a tagállamokat. Az állásfoglalást nagy többséggel elfogadták, a Fidesz EP-képviselői, tartózkodtak.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink