Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-14 07:00:00

Ilyen a magyar adakozási kultúra

A világ jótékonysági rangsorában az első helyen az amerikaiak állnak, az utolsón a kínaiak, míg hazánk 126 ország között a 109. a listán. Van hová fejlődnünk, azzal együtt is, hogy a posztkommunista országok többsége nem jeleskedik adakozás vagy önkénteskedés terén. A Hetek cikke.

A világ nagylelkűségi rangsorában Magyarország – más posztkommunista országokkal együtt – stabil sereghajtónak számít: 126-ból a 109. helyen áll. Az utolsó előttiek a görögök, a legszűkkeblűbbek pedig a kínaiak – legalábbis a Charities Aid Found¬ation (CAF) adatai szerint. Míg a top20 országokban minden második ember segít, önkénteskedik vagy adakozik, addig nálunk minden negyedik-ötödik, Kínában, Görögországban csak minden hatodik.

A magyarok körében az idegenek iránti segítőkészség 2013 után erősen csökkent (52-ről 38 százalékra), míg az adakozási és az önkénteskedési hajlandóságunk a válság után enyhén nőtt (20 százalék és 9 százalék).

Derűsebb önkép

Czike Klára és Kuti Éva korábbi, 2004-es hazai kutatása szerint sokkal jobban állunk: a magyarok fele-kétharmada jótékonykodik valamilyen formában – leginkább pénzt ad, de nő az önkénteskedés is –, s a mutatók a rendszerváltástól kezdve javuló tendenciát mutatnak. A szakemberek szerint annak ellenére erősödött a magyarok segítő aktivitása, hogy időközben megszűntek az adományok adókedvezményei, valamint az alapítványok és egyesületek körüli visszaélések híre erősen rombolta a közbizalmat.

A kutatásból az is kiderült, hogy az adományozás és az önkéntesség – a konzervatív középosztálybeli hagyományokhoz is híven – a középrétegek passziója. A legfőbb motiváció máig a szolidaritás, míg az önismeretet, a saját tudást építő, a közjót tudatosan szolgálni akaró támogatás sokkal kisebb mértékű – eltérően az angolszász gyakorlattól.

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a hazai civil szervezetek működésébe sokkal jobban be kellene vonni a társadalom alsó és felső rétegeit, hisz az előbbiek az idejükkel, az utóbbiak pedig anyagilag tudnák támogatni az adományozáson és önkéntességen alapuló, közhasznú kezdeményezéseket.

A 2004-es kutatás szerint a magyarok által leginkább támogatott területek: az egyházi, vallási tevékenységek, az egészségügyi, szociális ellátás, az oktatás, tudományos kutatás, illetve a kultúra, a művészetek és a hagyományőrzés.

Bizalomhiány

A közösségi oldalakon indított pénz¬gyűjtő kampányok sikere – Zen¬te, majd Levente esete – is megmutatta, hogy Magyarországon sokan és örömmel adnak, s önkéntes segítőmunkát is többen vállalnának. „A probléma viszont sokszor az, hogy nálunk nincs kialakult kultúrá¬ja annak, hogyan lehetne ezeket az erőforrásokat valóban hatékonyan felhasználni közös célok érdekében” – mondta kérdésünkre dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetője.

Szerinte nem véletlen, hogy van az emberekben egy jókora bizalmatlanság a civil szervezetekkel szemben. Egyrészt a magyar társadalomra tradicionálisan jellemző a zárkózott és bizalmatlan attitűd, másrészt a „harmadik szféráról” is elmondható, hogy már a rendszerváltás óta erősen átpolitizált és nem mentes a korrupciótól.

Elég csak a pályázati „visszaosztó” rendszerre gondolni, a támogatások nem megfelelő módon való felhasználására, vagy az olyan alapítványok sokaságára, amelyek éppenséggel adóelkerülés, illetve a közpénzek kiszivattyúzása céljából lettek létrehozva. Gyurkó alapvetően nem a törvényi szabályozás hiányosságaiban látja a probléma fő okát, hanem abban, hogy a civil szektor máig nem lökte ki magából a tisztességtelen szereplőket, akik az egész szféra hitelét rombolják.

A hazai elit körében nincs elterjedve a filantrópia, Gyurkó szerint azért, mert itt az emberek nem igazán büszkék a vagyonukra. Nincs adományozási kultúra sem, nem jellemző például az anonim adományozás, mint ahogy a szervezetek vagy jó célok „örökbefogadásának” gyakorlata sem. Pár évvel ezelőtt az UNICEF csináltatott egy kutatást a magyarországi adományozási kultúráról. Ebből az derült ki, hogy nálunk leginkább a kispénzű, idősebb emberek hajlamosak adni, olyanok, akiknek a helyzete közel van a rászorulókéhoz. Amerikában viszont minél gazdagabb valaki, annál többet adakozik közcélokra – emelte ki a szakember.

Szerinte a kelet-európai emberek gondolkodásából hiányzik az a fajta társadalmi felelősségvállalás, ami úgy jellemezhető, hogy ha van 5 forintom, de csak 3-ra van szükségem, akkor csak egyet teszek be a bankba, a másik felesleges forintot visszaadom a társadalomnak, azért, mert a leszakadás megelőzése össztársadalmi érdek. Ez nem alkalmankénti felbuzdulást jelent, hanem egy folyamatos, önzetlen segítségnyújtást pénz, szaktudás, idő formájában. „A jótékonykodás nem lomtalanítás, nem lelkiismereti pótcselekvés, hanem azt jelenti, hogy van az életemnek egy olyan része, amit nem pénzért csinálok, hanem azért a jó érzésért, hogy egy számomra fontos ügyben elkötelezett lehessek és másokat segíthessek” – fejtette ki Gyurkó.

A teljes cikket a Hetek pénteken megjelent számában olvashatja.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink