Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-10 07:52:00

Wirth Zoltán: „Vagy mentalista Németh Gábor, vagy ő az Angyal Ügyvédje”

A napokban az Angyal Ügyvédje nevű blog drog-és szex botránnyal gyanúsított meg egy frissen megválasztott ellenzéki polgármestert, valamint pártjának vezetőjét. Az ATV Start műsorában Molnár Zsolt kijelentette, hogy megzsarolta őt az Angyal ügyvédje, valamint később a II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely is a nyilvánosság elé állt. A blog által megfogalmazott állításokat mindketten cáfolták, az Angyal Ügyvédje mögött pedig Németh Gábort sejtik.

Az ügyben koronatanúnak tartják Wirth Zoltánt, a HírKlikk.hu tulajdonosát, aki állítólag tisztában volt azzal, hogy Németh Gábor próbálta Molnár Zsoltot megzsarolni.

Wirth az ATV Start című műsorában elmesélte, hogyan került ebbe a történetbe: a Hírklikk.hu mellett előszeretettel vesz részt politikai kampányokban, legutóbb a jászberényi választás volt ilyen. Ennek révén kiterjedt politikai kapcsolatai vannak, Molnár Zsoltot jól ismeri.

Molnár tudta, hogy videós tartalmakkal akarja bővíteni a Hírklikk.hu repertoárját, és ekkor ajánlotta Némethet Molnár neki.

Bár az első találkozó sikeres volt, Wirth szerint rövid időn belül kiderült, hogy Németh nem dolgozni, akart, hanem pénzt.

A második találkozón elhangzott, hogy szüksége van előlegre, valamint 2 milliós kötbér terheli.„Ha előleget kap, nem fog foglalkozni olyan pletykákkal, amit Molnár Zsoltról hallott.”- mondta állítólag Wirthnek Németh, ami a Hírklikk.hu tulajdonosa szerint egyértelműen zsarolásként értelmezhető.

Wirth szerint azért lehet az Angyal Ügyvédjét Németh Gáborral azonosítani, mivel a blog megjelenése előtt ugyanazt a fotót elküldte az állítólag drog-és szexpartik helyszínéül szolgáló épületről Molnár Zsoltnak, ami később megjelent a blogon.

Wirth szerint „vagy mentalista Németh Gábor, vagy ő az angyal ügyvédje.”

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink