Olyan kevés a gázszerelő, hogy egy-egy javításra akár hetekig is várni kell
Országszerte problémát okoz, hogy a meghibásodott gázkészülékek javítására időnként hetekig kell várni. A szerelők többsége nyugdíj mellett dolgozik, ráadásul kevés az utánpótlás.
A híradónknak Kiss Sándor víz- és gázszerelő azt mondja, sorban állnak nála az ügyfelek, alig győzi felvenni a telefont, ami állandóan cseng. A férfi Debrecenben nyugdíj mellett szereli a hibás berendezéseket. Azt mondja, hogy ha most hívná valaki, akkor az életveszély elhárításán kívül egy hetet kellene várnia, míg ki tud szállni.
A társasházakat kezelők azt mondják, hogy a lakók többsége az utolsó pillanatban próbálja az eszközeit ellenőriztetni.
Keresiné Vígh Andrea közös képviselő szerint az lenne a jó megoldás, ha mindenki nyáron mérné fel, milyen állapotban vana gázhálózat, ez azonban nem jellemző.
Nem jobb a helyzet Nógrád megyében sem.
Itt a szerelők napi 12 órát dolgoznak, de így sem érnek a végére.
A tél végéig vannak már előjegyzéseik, miközben most mindenki azonnal szeretne szakembert a készülékekhez. Pásztor Imre gázszerelő mester szerint legalább egy hónapot kell várni a javításra.
A nyáron elhalasztott ellenőrzések után a készülékek gyakrabban hibásodnak meg és ilyenkor már hiába a kapkodás, a balszerencsések akár napokat is kénytelenek kihúzni fűtés nélkül.
atv.hu
Ajánlom