Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-07 16:21:00

Itt a következő szexuális visszaélés-ügy, ezúttal az Újszínház az érintett

A hvg.hu információi szerint egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész lehet az érintett, míg a vélt áldozat az intézmény nem színész alkalmazottja.

Itt a következő szexuális visszaélés-ügy, ezúttal az Újszínház az érintett

Az Új Színház vezetése pénteken levelet kapott a fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről- értesült a hvg.hu.

Az eset 2016 elején történt, és a főváros illetékesei azt tudakolják, hogy érkezett-e bejelentés akkor a színház vezetéséhez, és ha igen, úgy milyen intézkedések történtek

Ha érkezett bejelentés, de nem volt vizsgálat, úgy az elmaradás okára kérdeznek rá, illetve arra, hogy milyen belső szabályok léteznek a munkavállalók védelmére.

A hvg.hu megkeresésére, miszerint valóban történt-e 2016-ban szexuális visszaélés az Új Színházban, Dörner György, a színház igazgatója így reagált: „köszönöm a kérdését, és minden jót kívánok”.

dörner györgy, az Új színház igazgatójaDörner György, az Új Színház igazgatója

Az Új Színház társulatában volt olyan, aki nem hallott ilyesmiről vagy hasonlóról, más viszont megerősítette, hogy az egyik vezető színészt érte vád az intézmény egyik nem művész alkalmazottjától. A hvg.hu tudomása  szerint a dolgozó jelezte ezt főnökeinek, intézkedés viszont csak annyi történt, hogy a két felet elkülönítették egymástól, azaz az volt az igazgatói kérés, hogy a továbbiakban ne dolgozzanak együtt.
A sértett panaszával most megkereste az egyik színházi szakszervezetet is- állítólag pont azt, amelyiknek a vád szerinti elkövető vezető tisztségviselője.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink