Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-05 16:42:00

Győri iskolai késelés: pszichológus segít a diákoknak feldolgozni a történteket

A győri szakiskolában az egyik 17 éves diák késelte meg tanárát. A pedagógus állapota stabil, nincs életveszélyben, jelenleg megfigyelés alatt tartják.

Győri iskolai késelés: pszichológus segít a diákoknak feldolgozni a történteket

A hvg.hu azt írja, a tanulóknak pszichológus segít feldolgozni a történteket. 

Az ügyről a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium fenntartója, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményt adott ki, melyben azt írták: megdöbbenéssel fogadták a győri iskolában történt késelés hírét.

Az atv.hu-nak az egyik diák mesélt a történtekről, azt mondta: épp dolgozatot írtak, amikor az alattuk lévő teremből sikoltozást és más zajokat hallottak. Nem sokkal később az iskolarádión keresztül mindenkit felszólítottak, hogy maradjanak az osztálytermükben, nem sokkal később, 13 órakor pedig mindenkit hazaküldtek.

Azt is elmondta, úgy tudja, hogy diáktársa azért támadta meg a fizikatanárt, mert hármast kapott a dolgozatára.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, jelenleg megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell.

A rendőrség a honapján arról számolt be, hogy a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét elfogták.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink