Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-03 20:16:00

Súlyos testi sértés miatt elítélték Alsószentmárton polgármesterét

Ő és három rokona két éve verte meg a falu kocsmárosát, aki egyébként Drávapiski polgármestere.

Súlyos testi sértés miatt elítélték Alsószentmárton polgármesterét

Csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott Budai László, Alsószentmárton polgármestere - számolt be az RTL Híradó.

Budai még 2017-ben három rokonával együtt verte meg a falu kocsmárosát, Mali Zoltánt, akivel azon vitatkoztak össze, hogy beengedjék-e Alsószentmártonba a mozgóboltokat.

Mali a bíróság előtt azt mondta, 107 ütést kapott 42 másodperc alatt.

A Szabad Pécs szerint az elsőrendű vádlott, Budai László 1 évet kapott, 2 évre felfüggesztve, a másodrendű vádlott, az unokaöccse ugyanezt a büntetést kapta, a szintén rokon harmadrendű vádlott egy másik ügy miatt 1 év 2 hónapot kapott, de ő is 2 évre felfüggesztve, míg a negyedrendű vádlottat, Budai fiát 200 óra "fizikai természetű" közmunkára ítélték.

Bár az ormánsági falu vezetőjét korábban, nem jogerősen már hűtlen kezelés miatt is elítélték, mégsem kell lemondania októberben újra megszerzett polgármesteri tisztségéről, mert nem tiltották el a közügyek gyakorlásától.

atv.hu

További belföldi híreink