Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-03 14:16:00

Mi állhat a Mátrai Erőmű eladása mögött?

A veszteségesség mögött felhalmozódhatnak pénzügyi források is – egyebek mellett erről beszélt Holoda Attila az ATV Start című műsorban. A korábbi energetikai helyettes államtitkár szerint a veszteségességgel ellenben racionális is lehet egy cég megvétele, főleg, ha nagyobb fogyasztói réteget fed le. A Mátrai Erőmű esetében viszont – tette hozzá – nem feltétlen erről lehet szó, hanem arról, hogy az állam így igyekszik megmenteni Mészáros Lőrinc magánvagyonát az adófizetők pénzéből.

 

 

Az, hogy veszteséges egy cég, még nem jelenti azt, hogy nincs pénzügyi forrása – ezt mondta az energetikai szakértő az ATV Start című műsorban azzal kapcsolatban, hogy hiába működik veszteségesen a Mátrai Erőmű, Mészáros Lőrincnek így is sikerült 11 milliárd forint osztalékot kivenni Magyarország második legfontosabb áramtermelőjéből. Bár az operatív működtetése veszteséges – tette hozzá Holoda Attila –, az közismert volt, hogy komoly eredménytartalékok lettek félretéve. Vagyis: hiába veszteséges, ha úgy döntöttek, hogy mindig egy kicsit félretesznek a tartalékba, egy esetleges későbbi fejlesztés céljával.

A szakember szerint nemcsak a működtetés motiválhat arra valakit, hogy bevásárolja magát egy cégbe (jelen esetben egy állami céhez, vagyis közvetetten az államhoz kerülhet – a szerk.), hanem az is, hogy elkerüljék az esetleges zavarokat a működésben, tekintve, hogy az erőmű a magyar villamosenergia-ellátás 20-21 százalékáért felel.

Az a pénzmennyiség azonban, amelyet ezek korszerűsítésére fordítunk, az más technológiai fejlesztésre is fordítható lenne.

Mint mondta, az államnak mindig olyan üzletekbe lenne érdemes befektetni, amibe más nem szívesen fektet. Az energetika nem ilyen – tette hozzá. A nagy cégek egyébként egy portfólióban egyensúlyozni is tudnak a veszteséges és nyereséges tételek között, előbbieket pedig gyakran a lefedett fogyasztói piac miatt is érdemes megtartani. A 20-21 százalék az pedig rettentően nagy tétel szerinte. Mint mondta, azért kellene ebbe nagyobb energetikai cégeknek befektetni, mert a magyar állam rossz gazdálkodó, igaz, majdnem mindegyik az szerinte.

Holoda szerint az is ismert volt, hogy 2021-ben lejár az erőmű engedélye, viszont nagy valószínűséggel – tette hozzá – olyan ígéretek lehettek, miszerint a CO2 megfogásra alkalmas rendszereket hozzanak létre és valamilyen európai uniós pályázati pénzeket lehet majd erre felhasználni. Ez nem történt meg, sőt, még a piac is romlott, hogy a CO2-kvóta ára megugrott. Így a feltételezett nyereségességet és céltartalékot nem kellett volna erre költeni, és abból nagyobb mennyiségű pénzt is ki lehet venni. A korábbi helyettes államtitkár szerint az állam jelenleg az adófizetők pénzéből mentheti Mészáros Lőrinc vagyonát – legalábbis így néz ki most a helyzet.

atv.hu

További belföldi híreink