Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-03 09:14:00

Fény derült Balázs Klári titkára

Balázs Klári és Korda György neve az évtizedek alatt szinte teljesen egybeforrt, hiszen a sztárpár 1982 óta él boldog házasságban. Amikor egymásba szerettek, az énekesnő már túl volt egy házasságon. A válása és a Korda Györggyel való kapcsolatának indulása között körülbelül egy év telt el.

Fény derült Balázs Klári titkára
Korda György és Balázs Klári

A 67 éves sztár első férje Balázs Gábor zenész, a férfi a Periszkóp együttes tagja volt, ennek a csapatnak volt az énekesnője anno Balázs Klári is.

„Szinte gyerekként ismertem meg a volt férjemet, akit máig nagyon értékes embernek tartok. Mellette nyílt ki a világ előttem. Köszönettel tartozom neki azért, aki vagyok”

– emlékezett vissza Balázs Klári a Best magazinnak.

„Négy év után viszont mindketten rájöttünk, hogy túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy lehorgonyozzunk egymás mellett. Testvérivé vált a kapcsolatunk, ettől függetlenül nem érzem, hogy haszontalan évek teltek volna vele, mert sokat tanultam. Például, hogy az egykori hibákat az új házasságomban már ne kövessem el. Gyurival 1982-ben fogadtunk örök hűséget egymásnak, és a mögöttünk álló 39 év minket igazol” – magyarázta az énekesnő.
Szerinte nincs bevált recept az örökké tartó szerelemre, jó helyen kell jókor lenni.

„Ha vitázunk, elszámolok inkább háromig, és vissza is tudok vonulni, ha szükségét érzem. Nem feladom, ha igazam van, előrukkolok egy alkalmasabb pillanatban, de ha tévedtem, akkor bocsánatot kérek. A párok sokszor nem békülnek ki a veszekedés után, pedig a beteges hiúság nagyon rossz tanácsadó”

- tette hozzá.

atv.hu/Femina

Ajánlom

További belföldi híreink