Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-03 05:10:00

Több tízmilliós kokainfogás Csepelen

Csaknem 30-millió forint értékű kokaint foglaltak le a rendőrök, Csepelen. A drogot Németországból, autóval hozták Magyarországra. Az ügyben három férfit már letartóztattak. A kokain még mindig a legdrágább drogok egyike, főleg a magas jövedelműek engedhetik meg maguknak.

 

Kábítószer-kereskedelem miatt, egy autószerelő műhelyre csaptak le a nyomozók néhány napja Csepelen. Egy Németországból érkezett autót pakoltak ki éppen, amikor a rendőrök megérkeztek. A kocsiban több rejtekhelyet alakítottak ki, ahonnan másfél kilo kokain került elő. A helyszínen két 45 éves férfit őrizetbe vettek, megbízójukat pedig a belvárosban, a Bajza utcában fogták el.

„A Budapesti Rendőrfőkapitányságon mindhárom férfit kábítószer kereskedelem bűntette miatt, gyanúsítottként hallgatták ki, őket kihallgatásuk után őrizetbe vettük, és kezdeményeztük letartóztatásuk indítványozását, amelyet az illetékes bíróság elrendelt” – nyilatkozta Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A házkutatások során tucatnyi kábítószergyanús tablettát, marihuánát és 18 millió forint értékű valutát és ékszereket foglaltak le még a rendőrök.

Magyarországon a legelterjedtebb kábítószer továbbra is a cannabis, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre terjed a kokain is, csak úgy, mint Európa más országaiban. A kokaint, ára miatt elsősorban a társadalom tehetősebb rétegei használják.

„A kokain a legdrágább kábítószer. Ez régen is így volt, és most is így van. Ez meglehetősen egy exkluzív drognak számít. A jelenlegi utcai ára az 12 és 20-22 ezer forint között alakul, per gramm. De ez nagymértékben függ a tisztaságától, és a piac mozgásától” – árulta el Ritter Ildikó, kriminológus.

A kokaint Dél-Amerikából terjesztik a világba. Nagyon ritka, amikor közvetlenül érkezik Magyarországra. Hozzánk elsősorban a nyugat-európai elosztó központokból hozzák a szállítók.

„Általában Belgium, Hollandia, Spanyolországba érkeznek a nagyobb kokain szállítmányok, nagyon sok esetben hajóval, akár Afrikán keresztül. A repülős vonal az továbbra is érvényes, jellemzően ezek a célországok és innen jön aztán tovább repülővel vagy nagyon sok esetben autóval Magyarországra a kokain"

– húzta alá a kriminológus.

A Csepelen most lefoglalt kokain feketepiaci értéke közel 30 millió forint.

atv.hu

További belföldi híreink