Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-12-01 07:45:00

Sorra nyílnak az adventi vásárok országszerte - video

Sorra nyílnak az adventi vásárok országszerte. Debrecenben a hagyományokhoz hűen óvodások díszítettek fel a Régi Városháza udvarán található karácsonyfákat. Pécsett pedig kézműves és mesevásár várja a látogatókat egészen karácsonyig.

Az óvodások huszonöt fenyőfát öltöztettek karácsonyi pompába a debreceni Régi Városháza udvarán.

"Azt szerettük volna ezzel a kis karácsonyfák feldíszítésével és a kis iskolások és kis óvodások csoportjainak meghívásával kezdeményezni hogy érezzék az adventnek a felkészülési időszakát, és túl az óvodai felkészülésen érezzék, hogy az ő kis keze munkájukra is szüksége van a város életében is" - nyilatkozta Bódor Edit, a Debreceni Advent főszervezője.

Színes szalagok kicsiny angyalkák és mézeskalácsok is felkerültek a fenyőkre. A díszek nagy részét a gyerekek saját kezűleg készítettek. Idén először a Debrecenhez kötődő külföldi városok karácsonyi üzenetei is felkerültek a fákra.

„Mivel 5-6 éves gyerekekről van már szó már egészen jól értik a ennek a lényegét, és várakozással tekintünk azt előttünk álló időszakra, várják ők ezt az ünnepet." - mondta Fenyves Angelika óvodapedagógus.

Pécsett is felállították a mindenki Karácsonyfáját. A Kultúra Fővárosában már mától elindult az Adventi vásár. Az ünnepre való készülődés hangulatában rengeteg program várja a látogatókat, közben a forralt bor illata hatja át az ékszerdobozzá váló pécsi főteret.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink