Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-29 17:49:00

Fideszes politikus a Gothár-ügyről: Távozzanak a Katona és a Színművészeti vezetői

Vezetőváltásra van szükség a Katona József Színházban és a Színház és Filmművészeti Egyetemen is a Gothár-ügy miatt - ezt nyilatkozta az ATV Híradónak az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke. Néhány napja derült ki, hogy Máté Gábor már egy éve tudott arról, hogy mit tett Gothár Péter. Ugyanakkor a főváros vezetése lezártnak tekinti az ügyet.

Fideszes politikus a Gothár-ügyről: Távozzanak a Katona és a Színművészeti vezetői

 

„Attól tartunk, hogy nemcsak a színházban, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is titkolózhatnak, ezért ebben az ügyben nemcsak Gothár Péter az egyetlen felelős, a vezetőknek is felelniük kell. Határozott az álláspontunk, elérkezett az ideje, hogy személyi következményei legyenek a Gothár ügynek.” Csütörtökön mondta ezt a Fidesz frakciószóvivője, miután Máté Gábor a 24.hu-nak adott nyilatkozatában elárulta, már egy éve tudott arról, mi történt a rendező, és a kolléganőjük között.

Az országgyűlés kulturális bizottságának elnöke egyetért Halász Jánossal, híradónknak azt mondta: munkajogi, vagy akár büntetőjogi vonzata is lehet az ügynek, és válaszolt arra a kérdésre is, hogy a színművészetin vagy a Katona József Színházban szükség lehet-e vezetőváltásra.

Pósán Lászlót, az Országgyűlés Kulturális bizottságának elnökét telefonon érte el az ATV Híradója. „Ha engem kérdez, én azt gondolom, hogy igen egy ilyen természetű következménynek lennie kellene” – jelentette ki Pósán.

Arra a kérdésre, hogy melyik intézményben azt felelte, hogy „értelemszerűen akár a színháznál is, és akár a színművészeti oldaláról is, ahol ez felmerül, ott kell, hogy legyen személyi következménye.”

Arról is beszélt, hogy ezt ők fogják kezdeményezni, mert „Halász János nem véletlenül mondta, de az nem a parlament hatásköre.”

Karácsony Gergely főpolgármester, és a főváros Emberi Erőforrások bizottságának elnöke más véleményen van. „Gothár Péter ügyében azok az intézmények, amelyek eddig kapcsolatban voltak vele ők jogosultak arra hogy döntéseket hozzanak, a Katona József Színházban azt gondolom, hogy ez a döntés megszületett” – mondta Karácsony Gergely.

Niedermüller Péter, a Főváros Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke már arról beszélt, hogy „az elmúlt napokban a Katona József Színház részéről valóban professzionálisan kezelve volt, mindannyian tudjuk, hogy Gothárt eltávolították a színházból, levették  a darabját, nem rendez, én azt gondolom, hogy a színháznak ezen a téren több tennivalója nincs.”

A színművészeti is reagált Halász János kijelentéseire. Közleményükben az áll: szerintük a szóvivő figyelmét elkerülte, hogy az egyetem a fenntartó minisztériumtól, és a Magyar Művészeti Akadémiától is megfigyelőt kért az etikai bizottságba, amely az egyetemen vizsgálja ki az ügyet. Hozzátették: nekik nincs titkolnivalójuk.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink