Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-19 20:24:00

Magyarország és Lengyelország együtt akadályozott meg egy uniós jogállamisági nyilatkozatot

Kedden ülésezett ugyanis az Általános Ügyek Tanácsa, ami a tagországok uniós minisztereit foglalja magába, az ülésen pedig elkészítették volna következtetéseiket az úgynevezett éves jogállamisági párbeszédről is.

Magyarország és Lengyelország együtt akadályozott meg egy uniós jogállamisági nyilatkozatot

A Hvg.hu azt írja, hazánk és Lengyelország miatt nem tudtak közös nyilatkozatot kiadni az EU miniszterei a jogállamisági párbeszédről. Az öt évvel ezelőtt indult párbeszéd lényege, hogy minden tagállam betartsa az EU alapszerződéseiben foglaltakat, a tervek szerint pedig el is fogadták volna a következtetéseket kedden, de végül azokat a magyar és lengyel kormány nem támogatta.

A tanács így hivatalosan úgy adta ki a szöveget, hogy azzal ugyan nem mindenki értett egyet, de 26 tagállam támogatta.

Varga Judit magyar igazságügyi miniszter egyébként egy véleménycikkben visszautasította a jogállamisági mechanizmust, és a tervezetet is, hogy jogállamisági feltételekhez kössék az uniós támogatások összegét. Azt írta, 

"a legtöbb javaslat olyan irányba mutat, melynek eredményeként a bizalom helyébe intézményesített bizalmatlanság lép, az alkotmányos párbeszédet az egyoldalú betagozódás elvárása váltja fel, a kohéziót pedig tovább gyengíti az újabb és újabb megosztottság".

atv.hu

További belföldi híreink