Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-17 10:31:00

Fidesz-kritika jelent meg a Magyar Nemzetben

Az elvesztett főpolgármesteri poszt és a kettős jászberényi vereség kapcsán arra a következtetésre jut a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikk, hogy a legnagyobb baj az, hogy eltűnt az emberi hang, ezért újra kell szervezni a polgári köröket.

Fidesz-kritika jelent meg a Magyar Nemzetben

A Magyar Nemzet újságírója először Bencsik Gábor Facebook-bejegyzéséhez nyúl, aki arról értekezik a posztjában, hogy bár a magyar társadalom többsége elismeri a gazdaság teljesítményeit, és egyetért a nemzeti célokkal, ráadásul a határkerítést is támogatja – mégis, haragszanak a kormányra. Szerinte ugyanis a polgárokkal való együttműködés módja az, ami sokakat idegesít. „Eltűnt az emberi hang, a tévedéseket őszintén bevalló, az eredményeket bemutató, a másféle véleményre is kíváncsi, párbeszédre hajlandó magatartás, helyette agytrösztökben kimunkált, közvélemény-kutatásokon megmért üzenetek vannak, meg izomból politizálás” - idézi a cikk Bencsiket.

Jászberény kapcsán pedig megjegyzi a cikk, hogy „a fiatalok nyerték meg a választást az ellenzéknek, mert sikerült őket becsatornázni. Nincs mese, vissza kell találni a néphez, nem elég csupán újragombolni a kabátot.”

A cikk írója ezt követően visszamegy az időben egészen 2002-ig, amikor is a Fidesz elvesztette a választást, és Orbán Viktor akkor mondott beszédéből idéz: „Erőnk csak akkor valódi erő, ha képesek vagyunk megteremteni és megszervezni a polgári Magyarország nyilvánosságát. – mondta – […] A haza soha nem lehet ellenzékben!”

Még abban az évben tízezernél több polgári kör alakult. Minden ellenzéki politikus kiment a terepre, a nép közé. Pezsgőbb nemzeti buzgalmat már régen látott az ország. Csodát csináltak a polgári körök -írja. 2010-ben eljött az idő, csakhogy „mindjárt az első kétharmad után, máról holnapra elfelejtették a polgári köröket. Már nem volt kíváncsi rájuk a politika. Kinőtte őket. Levetette, mint egy megunt ruhát. A polgár – a lelkes, csupa szív aktivista – megtette a kötelességét. A polgár mehet… Vele együtt, ahogyan Bencsik is írja, szép lassan „eltűnt az emberi hang”… Most látni csak, milyen kár.”

Végül a cikk arra jut, hogy a Fidesz számára most egyetlen megoldás maradt, mégpedig újraszervezni a polgári köröket.

A teljes cikket itt olvashatja el.

atv.hu

További belföldi híreink