Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-15 05:10:00

Szorít az idő, és még az előválasztás sem biztos Győrben

Két lehetőség áll az ellenzéki pártok előtt Győrben – mondta el Molnár Zsolt az ATV Start című műsorában. Az egyik az előválasztás, a másik egy köztiszteletben álló személy kiválasztása, a tárgyalások még mindig tartanak – tette hozzá. Közben a Republikon Intézet vezetője, Horn Gábor azt mondta, az előválasztás azért is fontos, mert bevonja az embereket a döntésbe.

Előválasztást tartanak Győrben az ellenzéki pártok

Már elkezdődtek az előválasztási tárgyalások Győrben az ellenzéki pártok között. Borkai Zsolt, a szex- és korrupciós botrányba keveredett városvezető utódát legkésőbb március elejéig kell megválasztani a városban. A Népszava úgy tudja, hogy az informális egyeztetések után szerdán már érdemi vita is volt a kérdésben a pártok képviselői között.

A jelöltekkel kapcsolatban egyelőre csak annyi biztos, a Momentum civil jelöltben gondolkozik, az LMP pedig nem állít sajátot. Az előválasztási kampányt – előreláthatólag – 21 naposra tervezik és az adventi időszakra esne, maga az előválasztás pedig a ferencvárosihoz hasonlóan három napig tartana.

Molnár Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta: tanultak a hibákból, ezért most időben és konszenzussal keresnek megoldásokat. Most két lehetőség van, és a következő napokban eldől majd, hogy melyik úton mennek tovább. Ha a pártok állítanak jelölteket, akkor szerinte viszonylag gyors lefolyással előválasztás lesz. A másik lehetőség, hogy közösen kérnek fel egy köztiszteletben álló győri személyt, akinél előválasztásra sem lesz szükség. Az MSZP pártigazgatója szerint mindkét forgatókönyvre készülnek.

Ha előválasztásra kerül a sor, akkor a szocialisták önálló jelöltet indítanak – tette hozzá. Molnár Zsolt elmondta, hogy várhatóan december elején lebonyolítják, mert az is elképzelhető, hogy január közepén már választás lesz. Ami biztos, hogy a tárgyalások ma is zajlanak.

Eközben Horn Gábor már arról beszélt, hogy ő akkor is tartana előválasztást, ha a pártok tisztában lennének, hogy kit szeretnének, de több jelölt lenne. Ennek ugyanis nem csak az a szerepe, hogy a legjobb jelöltet válasszák ki, hanem az is, hogy a választó a magáénak érezze a döntést. A Republikon Intézet vezetője visszaidézte a nyári, budapesti előválasztást is, amin nagyjából 70 ezren vettek részt, és álltak sorban, még a negyven fokban is.

Gréczy Zsolt közben azt mondta el a műsorban, hogy a cél nem más, minthogy egy jelölt induljon a Fidesszel szemben, de hogy ki lesz az, arról még nem tud bővebb információt nyújtani. Úgy gondolja, hogy a DK szívesen indítaná Glázer Tímeát, de a megoldást majd a tárgyalások megmutatják.

atv.hu

További belföldi híreink