Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-13 21:11:00

Rekordfogás: 700 kilogramm kokaint akart Magyarországra hozni egy férfi, de lebukott

A rendőrök az év első felében szereztek tudomást a tervezett csempészakcióról, végül a szlovén és magyar hatóságok közösen fogták el a csempészt.

 

 

Október harmincadikán érkezett a koperi kikötőbe Iránból az a Magyarországra tartó konténer, amelyben 730 kilogramm heroint találtak. A magyar hatóságok tudtak a szállítmányról, ezért a szlovénekkel úgy egyeztek meg, hogy 69 kilogramm kábítószert nem foglalnak le helyben, hanem továbbengedik Magyarország felé. Ez az utóbbi 20 év legnagyobb kábítószer szállítmánya.

Boross Zoltán főosztályvezető híradónknak elmondta: becsléseik szerint a nagy tisztaságú kábítószerszállítmány feketepiaci értéke legalább 17 és fél milliárd forint. Nedjan Jerman a koperi vámigazgatóság igazgatóhelyettese elmondta: miután átvizsgálták a dokumentumokat, kiderült, hogy a szállítmány címzettje egy budapesti cég.

A konténert november ötödikén rakták le egy budapesti ipari területen. A szállítmány címzettjét még aznap éjjel elfogták. Azóta az is kiderült, hogy a csomagokban szokatlan tisztaságú, nagy koncentrációjú kábítószer volt.

"Már az előzetes vizsgálatok is azt mutatták, hogy az anyagban nem található más felütő anyag, higító komponens, csak maga a heroin"

- mondta Csesztregi Tamás igazságügyi vegyészszakértő. Ilyen mennyiségű heroint korábban Szlovéniában sem foglaltak le. Egyébként az eddigi legnagyobb szállítmány is Iránból érkezett az országba.

A szállítmány címzettjét, egy 47 éves budapesti férfit elfogták, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

atv.hu

További belföldi híreink