Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-11 19:02:00

13 éve küzd az igazáért a móri nyomravezető, akár Strasbourgig is elmegy

Nem a pénz, hanem az erkölcsi elismerés miatt küzd 13 éve az igazáért a móri mészárlás nyomravezetője. Bár Szebenyi István közreműködése nélkül valószínűleg még most sem a valódi tettesek ülnének börtönben, a férfi mindeddig nem kapta meg a szerinte neki járó 12 és fél millió forintot.

 

Viszonylag pontos személyleírást adtak a szemtanúk a rendőröknek is 2002. május 9-én. A móri bankfiókban lezajlott, nyolc ember halálával végződő vérengzésről akkor még keveset lehetett tudni.

A bűncselekmény után néhány órával a rendőrség két, már korábban is körözött bűnözőt fogott el, de nem találtak ellenük bizonyítékot. Nem sokkal később – egy rabló információi alapján – a rendőrök letartóztatták Kaiser Edét és Hajdú Lászlót, akik éveket ültek a móri mészárlás miatt. Az informátor pedig megkapta a nyomravezetőnek járó 25 millió forintos díjat.

2006-ban azonban fordulat történt az ügyben: Szebenyi István hadtörténész és barátai ugyanis fémkeresővel, véletlenül rábukkantak egy erdőben a gyilkossági ügyben használt fegyverekre és bizonyítékokra, amelyek alapján végül a rendőrök elfogták a valódi tetteseket, Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet.

Szebenyi István a nyomravezetői díjért azonban hiába pereskedik évek óta. A férfinak Magyarországon erre már csak egyetlen lehetősége maradt: december közepén, zárt tárgyaláson – ahol az ügy védett koronatanúját is meghallgatják – eldől, hogy 13 év után elismerik-e az igazát. Szebenyi István azonban első sorban nem is a pénzért harcol.

„Mondja ki végre azt a bíróság, amiről mindenki tudja, az egész társadalom, hogy mekkora szerepem volt ebben. Hogy valóban én vagyok ebben az ügyben a nyomravezető. Tehát nem hinném, hogy ez gáláns volt, egy pacsival elintézni, egy üveg borral elintézni”

– árulta el Szebenyi István.

A férfi pesszimistán várja a decemberi tárgyalást, és arra készül, hogy Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatja majd a küzdelmet.

atv.hu

További belföldi híreink