Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-08 21:55:00

Videó: 30 éve omlott le a berlini fal

30 éve omlott le a berlini fal. A hétvégén megemlékezéseket tartanak a német fővárosban, ahová egyébként az amerikai külügyminiszter is ellátogatott. Mike Pompeo arra figyelmeztetett, hogy a kiharcolt szabadság nem magától értetődő, az önkényuralom pedig soha nem tűnt el, sőt, ma is egyre erősödik.

A lipcsei Szent Miklós-templomban tett látogatást az amerikai külügyminiszter, ahonnan harminc éve elindult az a tiltakozási hullám, amelynek eredményeként leomlott a Berlini fal. Heiko Maas német külügyminiszter szerint a német egység jelentős mértékben az Egyesült Államoknak köszönhető.

Mike Pompeo, aki 1989-ben éppen katonaként szolgált Németországban, úgy vélte: akik a szemtanúi voltak, soha nem felejtik el az egykori NDK borzalmait.

"Miközben ünneplünk, arra is gondolnunk kell, hogy a szabadság soha nem magától értetődő, nem történik meg csak úgy. Az önkényuralomtól csak egy kőhajításnyira vagyunk, őszintén szólva soha nem is tűnt el teljesen, sőt erősödik." – fogalmazott Mike Pompeo már a német fővárosban.

A Berlini fal 1989. november 9-én omlott le, miután egy magas rangú kelet-német kommunista tisztviselő véletlenül bejelentette, hogy megnyitják a két ország határát. Az emberek mindkét oldalon a falhoz tódultak, és ünnepeltek.

"Több ezer ember állt a falnál, énekeltünk, csodálatos volt a hangulat. Eleinte a nyugat-németek átugrottak hozzánk keletre, de aztán visszamásztak, amikor jöttek a határőrök." – mondta egy szemtanú.

A férfi, aki ott volt a Brandenburgi kapunál harminc éve, arról is beszélt, hogy tíz évbe tellett, mire a fejében is leomlott a fal, vagyis mire elhitte, hogy a város keleti része is Berlinhez tartozik.

A legfrissebb felmérések szerint egyébként az egykori NDK lakosai még mindig másodrendű állampolgároknak érzik magukat, annak ellenére, hogy folyamatosan csökkennek a gazdasági különbségek a nyugati országrészhez viszonyítva.

atv.hu

További belföldi híreink