Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-08 15:15:00

TGM kegyetlenül kiosztotta az MSZP-t és a DK-t

Amit a magyar állam vezetői megtettek Erdogan török elnöknelk és amit Kispest MSZP-s polgármestere megtett Erdogannénak, az igazi unikum Európában – vélekedett Tamás Gáspár Miklós filozófus, publicista a Klubrádióban. Nagyon fontos nemzetközi fórumon támogatta a DK az Orbán Viktor vitte menekültellenes vonalat, ami nem is csoda, hiszen Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke már korábban kifejezte egyetértését a magyar „fajvédő” határkerítéssel szemben – mondta TGM egy menekültügyi reformról szóló európai parlamenti szavazásról.

Beszólt Kispest MSZP-s polgármesterének

Nem is az a lényeg, beszéltek-e és mit Erdogan hazai vendéglátói a szíriai kurdok elleni agresszióról, amikor a török elnökkel tárgyaltak. Az ami ebben az ügyben számít, a gesztus, hogy díszes körülmények között fogadták – mondta Tamás Gáspár Miklós filozófus, publicista. Ezt a gesztust nagyban megtette Orbán Viktor miniszterelnök és megtette Gajda Péter, XIX. kerületi szocialista polgármester is, akinél Erdogán felesége, Emine Erdogan tehetett látogatást. Ilyen megnyilvánulásokra Európában csak Magyarországon került sor, ami szégyen, de ezt legalább kikalapálta az Erdogan elleni budapesti tüntetés – tette hozzá.

Gajda Péter Emine Erdogant a kerület Szivárvány óvodájában fogadta csütörtökön. A török elnök látogatásáról a polgármester Facebook-oldalán azt írta, Kispestet közel 10 éves testvérvárosi kapcsolat köti a török nagyvároshoz, Isztambul-Pendikhez. Számtalan kulturális és diákcsere programot szerveztek már a vezetőkkel és a Yunus Emre Intézettel. Így esett Emine Erdoğan asszony választása a Szivárvány óvodára, ahol kollégával fogadta. Erdogán felesége több mint 10 millió forintot hozott török-magyar programok keretében az intézmény eszközfejlesztéséhez és további felújításához – közölte.

Tamás Gáspár Miklós felhívta a figyelmet, hogy Magyarország az egyetlen állam Európában – Oroszországot is beleértve –, amely támogatja Törökország tömegmészárlásokkal kísért katonai akcióját Szíriában. Ezen szerinte nem nagyon volt mit megbeszélni. Mi hangozhatott el vajon Áder János államfő és a török elnök hírek szerint jó hangulatú megbeszélésén? Hallom, kedves kollégám, katonáitok remekül irtják a kurdokat Szíriában, csak így tovább? – találgatott a publicista.

A DK-t is kiosztotta

A Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselői a fideszes politikusokkal együtt leszavaztak egy menekültügyi reformról szóló határozati javaslatot, amely arra is felszólította volna az uniós tagállamokat, hogy erősítsék a mentési műveleteket a Földközi-tengeren, miután csak idén már ezer menekülő fulladt vízbe – erre Tamás Gáspár Miklós hívta fel a figyelmet a Klubrádió reggeli műsorában.

A javaslat, amelyről még október 24-én szavaztak, két voks híján bukott el az Európai Parlamentben. A DK-nak négy képviselője van az EP-ben, és egyikük sem támogatta a határozatot, vagyis kiszavazott az európai szocialista frakcióból, egy oldalra kerülve a Fidesszel és a szélsőjobbal is – tette hozzá Tamás Gáspár Miklós. Az EP baloldali frakciójából csak a magyar DK képviselői szavaztak nemmel, az MSZP-s Ujhelyi István tartózkodott. Minderről korábban a Balra át! nevű baloldali blog írt itt.

A publicista úgy véli, a DK-s EP-képviselők szavazata egyáltalán nem meglepő, hiszen szerinte Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke korábban már kifejezte egyetértését a magyar „fajvédő” határkerítéssel szemben is. Mindez pedig azt mutatja, hogy ebben a kérdésben nemzeti egyetértés alakul ki a magyar politikai vezető körökben, és még olyan párt is, amely nagy emocionális ellentétben áll a miniszterelnökkel, nagyon fontos nemzetközi fórumokon Orbán Viktor politikáját támogatja – tette hozzá.

atv.hu/klubradio.hu

További belföldi híreink