Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-09 05:10:00

Harminc évvel ezelőtt bontották le a berlini falat

A 156 kilométeres határőrizeti rendszer 28 éven át jelképezte az erőszakkal kettészakított Európát. A drótkerítés 1989. november 9-i lebontása felrázta a vasfüggöny mögé kényszerített keletnémeteket, és adta vissza nekik a jobb élet reményét, az eufória azonban nagyon hamar elmúlt. Az újraegyesítés nem egészen azt a társadalmi és gazdasági hatást hozta meg a keleti blokk német államainak, mint amelyet kezdetben reméltek.

Keletnémetek ezrei tódultak az utcára 1989. november 9-én, miután a Német Demokratikus Köztársaság bejelentette a berlini határátkelőhelyek megnyitását. A kábulattól megittasodott tömeg elérte, hogy a sorompók felemelkedjenek, és átlépjenek Nyugat-Berlinbe, amely az elérhetetlen szabadság földjét jelentette 28 éven keresztül.

A fizikai drótkerítések ugyan megszűntek Németországban, ám harminc év távlatából visszatekintve, ez alatt a három évtized alatt megmaradt egy láthatatlan fal, amely bár lassan szétesik, de még mindig a jelen része.

Németország a második világháborút követően a Szovjetunió térnyerésének köszönhetően kettészakadt. Létrejött a szabad, nyugati világhoz tartozó Német Szövetségi Köztársaság (NSZK), és a szovjet blokkhoz tartozó Német Demokratikus Köztársaság (NDK). Berlint, mint a valaha egységes német birodalom fővárosát egy műszaki zárral felosztották nyugat és kelet között. Megszületett az egy nép és két nemzet világa, ahogy a vasfüggöny is szép lassan lehullott Európára.

A berlini fal leomlásával azonban felgyorsult az NSZK és az NDK egyesítési folyamata. És egy évvel később, a szocializmus kelet-európai bukása után Kelet-Németország csatlakozott a Német Szövetségi Köztársasághoz, létrehozva a ma nagyon is jól ismert egységes német nemzetet.

A Humboldt Egyetem szociológia professzora, Steffen Mau szerint a két ország egyesítésével jórészt sikerült felszámolni a gazdasági különbségeket. „De hozzáállásban és mentalitásban nem sikerült megtalálni a közös nevezőt” – értékelte az elmúlt három évtized egyik tanulságát a CNN-nek. A professzor szerint még mindig élesen elkülönül az NDK megítélése Németország keleti és nyugati részén. Nem ugyanaz a viszonyítási rendszer a fejekben például a demokratikus intézményekhez, a társadalmi különbségekhez, a médiához, vagy akár Oroszország megítéléséhez – teszi hozzá. Komoly különbség mutatkozik abban is Németország keleti és nyugati régiójában, ahogyan a polgárok saját magukat definiálják, arról nem is beszélve, hogy az ország megítélésében is eltérő érzések mutatkoznak.

„A legtöbb nyugatnémet szerint már nincs különbség a két régió között, mert mindez eltűnt az egyesítéssel. Az ország keleti részén élők azonban épp az ellenkezőjét tapasztalják” – értékelte a közhangulatot a CNN-nek a professzor, felhívva a figyelmet arra, hogy egyes kutatások kimutatták, miszerint a keletnémetek úgymond „másodosztályú” állampolgároknak érzik magukat.

De a vagyonosodás kérdésében is tapasztalhatóak a különbségek, hiszen az NDK hat német államában a kommunista rezsim ellehetetlenítette a gazdaságot és egy elszegényedett generációt engedett át a kapitalista világnak.

Lefordítva ezt konkrét számokra, mai árfolyamon azt jelenti, hogy 1991-ban az NDK-ban 9701 EUR volt az egy főre jutó GDP, míg az NSZK-ban 22687 EUR volt. A két régió közti GDP különbség csökkent ugyan az elmúlt 30 évben, de a volt keletnémet területeken még mindig elmaradnak a jövedelmek.

A Berenberg Bank főelemzője ezt a különbséget azzal magyarázza, hogy Németország leggazdagabb szereplői az ország nyugati felén székelnek. Ráadásul az 500 legnagyobb német nagyvállalatból csak 36-nak van a székhelye a volt NDK területén. Így pedig a nagy vállalatok generálta magas jövedelmek kevésbé érvényesülnek a keleti régióban.

Van azonban még egy szembetűnő hatása a két országrész egyesítésének, amellyel az elmúlt évtizedekben sem tudtak mit kezdeni - Holger Schmieding szerint. A Berenberg Bank főelemzője felhívja a figyelmet, hogy a keleti régió sokkal inkább vidékies, míg az ország nyugati része a városiasabb.

Megfigyelhető az a tendencia is, hogy a magasabb beosztásba inkább Nyugat-Németországból kerülnek ki. A pozíciók háromnegyedénél tapasztalni, hogy a kinevezettek NSZK-s hátterűek – világít rá a Humboldt Egyetem szociológus professzora.

Nagyon érdekes azt is szemügyre venni, hogy amíg a volt keletnémet területen 12 és fél millióan élnek, addig a nyugati részen 66 millióan laknak. A statisztikákból kiolvasható például, hogy a Bundesligában szereplő 18 német futballklub közül mindössze kettő jön az egykori NDK területéről.

Ha összegezni kellene az elmúlt 30 évet, akkor azért azt kell látni – hívja fel a figyelmet a CNN cikk, hogy Németország keleti fele sokkal szegényebb, és egy elöregedett társadalom jellemzi, férfi többséggel. Ennek pedig az az előzménye, hogy a határnyitáskor hihetetlen sokan költöztek nyugatra. Ez számokban 2 millió lakost jelentett, és a kétharmaduk nő volt. Steffen Mau professzor megjegyzi, hogy a nők ilyen nagyarányú elvándorlása mögött az a társadalmi jelenség állt, hogy hihetetlen erős státuszuk volt az NDK-ban. „A nők és férfiak korán házasodtak, és nagyon hamar el is váltak – nagyon magas volt az NDK-ban a válások aránya -, ebből pedig az következik, hogy a nők sokkal inkább függetlenedtek a társadalmi konvencióktól, saját karriert csináltak, és önfenntartókká váltak” – teszi hozzá a professzor.

Steffen Mau kifejti, hogy a keletnémet nők sokkal könnyebben alkalmazkodtak a nyugati társadalomhoz, és míg a férfiak többsége visszatért a keleti régióba, a nők maradtak. A keletnémet férfiak integrációs képessége nagyon alacsony. Napjainkban például érdekes, hogy a kapcsolatok többségében a nő keletről származik, míg a férfiak nyugatról. Az is kijelenthető Mau szerint, hogy a keletnémet nők sokkal sikeresebbek. Egy példa erre: Németország 30 legnagyobb cégében 200 ember tölt be vezető tisztséget, és négyből csak egy keletnémet férfi, három nő.

De nem csak a nemek arányában és társadalmi boldogulásukban figyelhető meg különbség, hanem az oktatásban is. A keleti régióban a diákok sokkal jobb teszteket írnak olvasásból és matematikából. Az érettségi vizsgákon is felülmúlják a nyugati társaikat. Az OECD úgy értékeli ezt, hogy amíg Nyugat-Németországban az iskolákban képességek szerint szelektálják a tanulókat, addig a keleti régióban ez sokkal igazságosabb.

„Nyugat-Németországban elég negatívan gondolnak vissza az NDK-s időszakra, de nagyon fontos arról is megemlékezni, hogy sok tekintetben ott nagyobb esélyegyenlőség volt az oktatásban például, mint nyugaton” – véli Bastian Betthauser, az Oxford Egyetem kutatója.

A német társadalom politikai hovatartozása tekintetében is nagyon megosztott Németország. Az egykori NDK-s államokban például a szélsőjobboldali AfD támogatottsága magas. Steffen Mau, a Humboldt Egyetem szociológia professzora szerint ez egy válasz arra a traumára, amely a keletnémet lakosságra zúdult az ország egyesítésekor, hiszen az élet nagyon nehéz volt a szovjet blokkban, és nem volt könnyebb 1990 után sem. „Nagyon sokan munkanélkülivé váltak, és a hosszan tartó egzisztenciális bizonytalanság felőrli a lakosságban azt a képességet, hogy képesek legyenek a szociális változásra, és inkább törekszenek arra az elvre, hogy ami az enyém, az enyém” – hangsúlyozza Mau professzor. Ez a közhangulat pedig könnyen kitermeli a populista, azaz, hogy nekünk meg kell védeni amink van, a kultúránkat és a határainkat.

De más különbség is van kelet és nyugat között. Hivatalos statisztikák szerint például a volt NDK-s régióban sokkal több gyermek születik párkapcsolatból, mint a konzervatívabb és vallásosabb nyugati országrészben. Viszont az is igaz, hogy itt sokkal kevesebb gyermeket szülnek a nők. Vagy nyugaton több az autó, és inkább termelői boltokban vásárolnak, nem úgy mint keleten, ahol kelendőbbek a hipermarketek.

Az elmúlt 30 év megmutatta, hogy az az eufória, amellyel a németek nekimentek a szovjet blokk legrettegettebb falának, hogy saját kezükkel rombolják le azt, nagyon hamar elmúlt annak a sokknak a hatására, amekkora különbséget tapasztaltak a két országrész között. Ennek ellenére megkérdőjelezhetetlen Németország gazdasági potenciálja az európai piacon, de ezt nem az újraegyesítésnek köszönheti, hanem annak az NSZK-nak, amely ki tudott maradni a Szovjetunió vasmarkából. A foglyul ejtett keleti régió pedig még három évtizeddel a Nagy Medve összeomlása után is a múlt foglya maradt – egyelőre.

További belföldi híreink