Itthon

Gulyás: üdvözöltük Borkai lemondását

Szabó Bettina
Matolcsy vs. Varga
november. 7. csütörtök 11:49

Nem ért egyet Matolcsy György és Varga Mihály az euró bevezetésével kapcsolatban. Míg a jegybank elnöke úgy véli, hogy az eurózóna kiépítése hiba volt, és itt az ideje kiutat találni a csapdából, addig a pénzügyminiszter szerint ez euró az unió egyik legígéretesebb, de befejezetlen kezdeményezése. 

Az euróra vagy egy türk pénzre szavaz? - kérdeztük a minisztert, aki azt mondta: a forintra. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a vita, ami elkezdődött, az akadémikus vita, a hozzászólások egy része is tudományos igényességgel született. „Magyarország, mikor az Európai Unió tagja lett, azt vállalta, hogy időkorlát nélkül, de valamikor bevezeti a közös valutát” – mondta az ATV kérdésére Gulyás Gergely arra, hogy akkor az eurón kívül nem opció "egy eurázsiai pénz". Ki lehetne nyitni ezt a vitát, de egyelőre nem nyitották ki.

Várhelyi Olivér
november. 7. csütörtök 11:45

Orbán Viktor a Türk Tanács ülésén arról beszélt, hogy harcol azért, hogy a magyar uniós biztos megkapja a bővítési portfóliót,  akkor a keleti partnerség ügyében szoros együttműködésünk lesz Azerbajdzsánnal, és a tagsági tárgyalás ügyében pedig Törökországgal. Arra a kérdésre, hogy ez összeférhető-e egy uniós biztosi feladatkörrel, Gulyás Gergely úgy válaszolt az ATV kérdésére: „Nem, hogy összeférhető, hanem része annak, nemcsak bővítéspolitikáról, hanem szomszédságpolitikáról is beszélünk. Az Európai Unió mindig arra törekedett, hogy az unió közvetlen közelében lévő államokkal, vagy akár szélesebb körben is lehetett gazdasági partnereket találni, azokkal az országokkal korrekt kapcsolatban legyen” – fogalmazott. Szerinte nyilvánvaló, hogy a biztosoknak nem a delegáló államot, hanem az EU érdekeinek egészét kell képviselniük.

„Ha Várhelyi Olivér valóban biztos lesz, akkor EU-s álláspontot fog képviselni, de Magyarország is egy fontos hangja és zászlóvivője az európai bővítéspolitikának” – tette hozzá. Ursula von der Leyen tájékoztatta már a kormányt, hogy megbízzák Várhelyi Olivért a bővítés- és szomszédságpolitikával.

Borkai lemondása
november. 7. csütörtök 11:37

Szerdán nyílt levélben jelentette be Borkai Zsolt, hogy lemond a polgármesteri tisztségéről. Gulyás Gergely az ATV kérdésére, mit jelent a "Heuréka!", arról beszélt, üdvözölték Borkai döntését. 

Szerinte nem megkésett a lemondás, hiszen most választották meg. Nem ért egyet az ellenzék követelésével, miszerint minél előbb oszlassák fel a győri közgyűlést oszlassák fel, azzal viszont igen, hogy minél előbb legyen polgármester-választás. Az Index írta meg, hogy a Fideszben három lehetséges jelölt került képbe: Németh Zoltán a megyei közgyűlés jelenlegi elnöke, Fekete Dávid alpolgármester és Pálinger Katalin kézilabdázó. Gulyás bármelyikükre szívesen szavazna, de még sokan vannak Győrben, akik alkalmasak lennének polgármesternek. „Senki sem szűkítette háromra a lehetséges jelöltek nevét” – tette hozzá.

Atlétikai vb
november. 7. csütörtök 11:25

Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban az ATV kérdésére, miszerint, ha Budapest nemet mond az atlétikai vb-re, akkor esetleg Debrecenbe vihetik-e a versenyt, Gulyás Gergely úgy válazsolt: ha Budapestet nemleges választ ad a stadionépítésre, akkor keresnie kell a kormánynak egy olyan várost, amely örömmel ad otthont az atlétikai világbajnokságnak, ha ez nem lehetséges, akkor le kell mondani a világbajnokságot.

Budapest-törvény
november. 7. csütörtök 11:23

Karácsony Gergely Budapest-törvényt javasolt a tegnapi kormányülésen, ezt a kormány lesöpörte az asztalról. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a törvényi szabályozás világos: Budapesti hatásköröket, mind az alkotmány, mind a törvények rögzítik. Általánosságban egy Budapest-törvény egy politikai terméknek alkalmas, és nem Budapest ügyeinek előmozdítására – fűzi hozzá.

"Fekete-Győr román ügynök"
november. 7. csütörtök 11:13

A Momentum elnöke, Fekete-Győr András nem a magyar elnökjelöltet támogatja a román elnökválasztáson, Gulyás erre annyit mond, "a román ügynökök eddig fedésben dolgoztak". Az ATV kérdésére, miszerint a miniszter „lerománügynöközte” Fekete-Győr Andrást, Gulyás azt válaszolta: „magatartása alapján indokoltnak tartottam azt, amit mondtam, illetve ez egy másik képviselőasszonyra is igaz, aki a Momentum színeiben az Európai Parlamentben van jelen” – fogalmazott a miniszter. Szerinte az RMDSZ-t igazán nehéz a Fidesz fiókszervezetének tekinteni, az, hogy valaki egy súlyos korrupciós ügybe keveredett román elnökjelöltet támogat, az RMDSZ elnökjelöltjével szemben, az szerinte a megjegyzését indokolttá teszi.

Tönkretették a várost
november. 7. csütörtök 11:04

Ugyanazok jöttek vissza Gulyás szerint, mint akik tönkretették a várost Demszky Gábor alatt. 

Erdogan látogatása
november. 7. csütörtök 10:55

„Magyarország arra törekszik, hogy valamennyi nagyhatalommal jó viszonyt ápoljon” – mondta a török elnök látogatásáról a miniszter. Magyarország minden szövetségével és nagyhatalommal partneri kapcsolatra igyekszik, ez a látogatás is ide tartozik.

Egészségbiztosítási alap
november. 7. csütörtök 10:53

34 milliárd forinttal támogatja a kormány az egészségbiztosítási alap megemelését. Az emelés célja, hogy a daganatos megbetegedések kezelése szélesebb körben elérhető váljon.

Közbeszerzési törvény módosítása
november. 7. csütörtök 10:52

Támogatják a közbeszerzési törvény módosítását. A miniszter elmondta, hogy azt szeretnék, ha élesen elválna az uniós pénzekre vonatkozó szabályozás és a belföldi pénzek költése.