Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-06 18:29:00

Így reagáltak a győriek Borkai Zsolt lemondására

Nyílt levélben jelentette be lemondását Borkai Zsolt, az önkormányzati választási kampányban szexbotrányba keveredett győri polgármester. A városvezető azt írta: a morális helyzetre való tekintettel az alakuló közgyűlés után, péntek délután 4 órai határidővel megválik a tisztségétől. Az ellenzék szerint: Borkai Zsolt tisztességtelenül járt el, így ugyanis nem most, hanem csak hat hónap múlva lehet új választás.

 

„Heuréka” - így, reagált röviden a miniszterelnökséget vezető miniszter arra, hogy Borkai Zsolt bejelentette, pénteken lemond Győr vezetéséről.

A helyieket meglepte a döntés.

„Nekem nem volt különösebb bajom vele, csak meglepett ez az egész dolog, ami történt” – árulta el az egyik helyi lakos.

„Igazából én a hallottak után, én már nem tudom eldönteni, hogy mi lenne a jó, és mi nem” – így egy másik győri lakos.

„Én, sajnálom, hogy lemond” – reagált egy harmadik győri polgár - Jó polgármester volt. Én, a munkáját figyelem, nem a magánéletét”.

Az ügy kirobbanása után Borkai és a kormánypárti politikusok azt próbálták hangsúlyozni, hogy ez egy magánéleti kérdés.

„Módszerük, a botlásom párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel, melynek egymáshoz, az égvilágon semmi köze nincsen.” - nyilatkozta a botrány kirobbanása után Borkai Zsolt, Győr polgármestere.

„Ez magánügy. Ha az a kérdés, hogy ez helyes, akkor az az egyértelmű válasz, hogy helytelen és erkölcsileg elítélendő” – ezt már Gulyás Gergely mondta az egyik kormányinfón.

Tarlós István a választás előtt már lemondásra szólította fel a győri polgármestert: „Ez védhetetlen, vállalhatatlan és méltatlan. Ez az ember méltatlanná vált.”

Ennek ellenére Borkai elindult a választáson, és szoros versenyben ismét Győr polgármesterévé választották. Két nappal a voksolás után kilépett a Fideszből.

Orbán Viktor miniszterelnök nem sokkal később azt hangoztatta, hogy jó lenne, ha mihamarabb véget érne az ügy.

Borkai most nyílt levélben közölte, hogy a morális helyzetre való tekintettel az alakuló közgyűlés után péntek 16 órai határidővel megválik tisztségétől. Szerinte a róla megjelent állítások - egy kivételével – mind hamisak. A Fideszből kilépett politikus hangsúlyozta: sportember, sohasem drogozott és nem is korrupt. Hozzátette: az említett utazáson, saját költségen vett részt, aminek megvolt a fedezete, nem lopott és nem csalt.

Az ellenzék polgármesterjelöltje szerint Borkai Zsolt tisztességtelenül járt el azzal, hogy az alakuló közgyűlés után mond le városvezetésről. Így, ugyanis nem most, hanem csak hat hónap múlva lehet új választás.

„A Fidesz kezére játszotta ezzel a várost, hiszen az alpolgármestereket holnap megválasztják, és nyilván egy alpolgármester fogja irányítani a várost” - árulta el a volt polgármesterjelölt.

Glázer Tímea azt is elmondta, hogy szívesen elindulna azon az előválasztáson, amit a Momentum javasolt. A párt szerint ugyanis így lehetne a leghatékonyabban eldönteni, hogy ki szálljon szembe a Fidesz jelöltjével.

Közben több párt is üdvözölte Borkai távozását: a Jobbik szerint Borkai "elhúzza a csíkot", az MSZP pedig azt írta, "A ló néz, a csikó lát, Borkainak viszlát".

atv.hu

További belföldi híreink