Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-11-01 10:35:00

Pikó Andrásnak olyan dolgokkal kellett szembesülnie, amik láttán "leesett a székről"

A VIII. kerület polgármestere "aprómunkáiról" számolt be Facebook-oldalán, amelyek közé tartozott például annak eldöntése is, hogy idén ki osztogassa a gyerekeknek a Mikulás-csomagokat.

Pikó Andrásnak olyan dolgokkal kellett szembesülnie, amik láttán "leesett a székről"

Pikó András azt írta: polgármesteri munkája során azt a kérdést kapta, hogy az idén kapnak-e Mikulás-csomagot a képviselők. Kiderült, hogy a kérdés valójában arra vonatkozik, hogy

készüljenek-e olyan csomagok az óvodákba, amiket a képviselők vihetnek el és oszthatnak szét a gyerekek között.

A polgármester azt is megdöbbenve osztotta meg, hogy volt olyan képviselő az önkormányzat dolgozói között, aki korábban maga öltözött be Mikulásnak. Hangsúlyozta: ezt a hagyományt megszakítják, idén nem a képviselők osztogatnak majd csomagokat, hanem "rendes, nem-politikus Mikulások".

Pikó András emellett arról is írt, hogy idén is lesz a kerületben jégpálya, és a téli szünetben ingyenessé teszik a korcsolyabérlést is, hogy a szegényebb gyerekek is tudjanak korcsolyázni.

Jut eszembe: nincs kerületi újság, FB-oldal, honlap és az infopontokkal is kellene valamit kezdeni. Folyamatosan dolgozunk ezen. De ha a leggyorsabban haladunk, akkor is november végén, december elején jöhet ki a már nem propaganda lapunk első száma

- írta a polgármester.

atv.hu

További belföldi híreink