Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-10-22 21:18:00

Több száz ember kapott jogi tanácsot teljesen ingyen

A Budapesti Ügyvédi Kamaránál kedden fogadták azokat, akiknek problémát jelent a jogi segítséghez való hozzáférés. Magyarországon tízezres nagyságrendű lehet azoknak a száma, akiknek nincs lehetőségük ilyen segítséget kapni.

 

 

A Budapesti Ügyvédi Kamara épületében reggel 8-tól délután 4ig érkezhettek konzultációra, előzetesen 400 fő regisztrált, és ezzel be is teltek a helyek, nagyjából ennyi embert vártak. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Bánáti János Híradónknak azt mondta, ezúttal csak 3 esetre volt ideje, de rendszeresen vállal pro bono ügyeket. 

Bánáti szerint fontos megmutatni, hogy az ügyvédség, ha tud és akar, akkor segítséget nyújtani a jogkeresőknek.

Tóth M. Gábor, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke pedig azt nyilatkozta: szinte reflex-szerűen kellene működnie az emberekben, hogy ha bajban vannak, rögtön forduljanak ügyvédhez. Hozzátette, a fővárosban több mint hatezer kollégája segíti az embereket, de azzal is tisztában van, hogy az árak tekintetében nagy a szórás: van, aki olcsóbban, és van, aki csak jelentős összegekért cserébe vállal el egy-egy ügyet.

Az elnök azt is elmondta: tudják, hogy egy nap alatt a világot nem lehet megváltani, de fontos hogy ezen a napon a figyelem azokra irányult, akiknek a joghoz való hozzáférése esetleg anyagi akadályokba ütközik.

atv.hu

További belföldi híreink