Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-10-22 12:49:00

MSZP: a Fidesznek nem kell a rezsicsökkentés

A Fidesz-KDNP hétfőn 11. alkalommal is kisiklatta az MSZP piaci áresésen alapuló rezsicsökkentési javaslatát.

Hétfőn ismét, 2014 óta 11. alkalommal siklatta ki már a nyílt ülés előtt a parlament kormánypárti többsége a szocialisták lakossági gázárcsökkentési javaslatát - írta meg a Népszava. A lap szerint az indítvány lényege, hogy az ellenzéki párt a világpiaci tarifák – vagyis a fűtőanyag beszerzési költségei – jelentős csökkenésére hivatkozva átlagfogyasztásig 32 százalékos lakossági gázárcsökkentést követel a Fidesz-KDNP-kormánytól.

Indoklásuk szerint nem lenne helyénvaló, ha a nemzetközi gázárak tartós, 60-70 százalékos esése nem jutna el a magyar családokhoz.

Emlékeztetnek, hogy a hazai lakosságnak szánt gázt az állami MFGK vásárolja meg az orosz Gazpromtól, mégpedig piacihoz közelítő áron. Leeső beszerzési árai nyomán így az állami cégnél egyre nagyobb extraprofit halmozódik fel.

A módosító javaslatot jegyző Tóth Bertalan MSZP-elnöktől megtudtuk: a gazdasági bizottság tegnap vita nélkül utasította el az indítvány tárgysorozatba vételét.

„A döntés azt mutatja, a fideszes képviselők még vitatkozni sem hajlandók arról, hogy a kormány indokolatlanul drágábban adja a gázt a lakosságnak” – fogalmazott az ügy kapcsán Tóth Bertalan.

„Az MSZP számára elfogadhatatlan, hogy a fideszes képviselők befogják a fülüket és csukott szemmel segítenek abban, hogy Mészáros Lőrinc, a MET és a többi energetikai multi minél jobban megtömje a zsebét. Továbbra is követeljük, hogy az átlagfogyasztás mértékéig csökkentsék a gáz, az áram és a távhő árát” – jelentette ki Tóth Bertalan.

atv.hu

További belföldi híreink