Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-10-21 12:26:00

Budapestről menekülnek, Pest megyébe tömegével költöznek az emberek

Budapest zárta a legnagyobb mínusszal az előző évet, míg Pest megye vonzotta a legtöbb embert – már ami az állandó költözéseket érinti. Az ingatlan.com elemzése arra is rámutatott, hogy vidéken eközben a keletről nyugatra vándorlás a trend.

Egyre többen laknak a külső, egyre kevesebben a belső kerületekben

Érdekesen alakultak az országon belül a költözések tavaly – ez derült ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a hivatalos demográfiai adatok alapján mutatja be az országon belüli vándorlások, költözések tavalyi mérlegét. Az összefoglaló szerint Pest megyében az állandó lakók száma 15 ezerrel nőtt: 57 ezren érkeztek és 42 ezren mentek el a megyéből. Győr-Moson-Sopron áll a második helyen, Fejér megye pedig a harmadik, előbbiben 2405 fős, utóbbiban 1481 fős pluszt mutat a mérleg. A legtöbben pedig Budapestet hagyták el, közel hatezerrel többen mentek el a fővárosból, mint ahányan érkeztek. A megyék közül Szabolcs és Borsod rendelkeznek a legnagyobb mínusszal, több mint 3-3 ezerrel többen mentek máshova lakni.

Ezzel kapcsolatban Balogh László elmondta, hogy a KSH számaiból indultak ki, és az állandó költözéseket mérték fel. És bár Pest megye ennek a nagy nyertese,

a fővárost érintette a legérzékenyebben a belső vándorlás, Budapest ugyanis 5-6 ezres mínusszal zárta 2018-at. Mint mondta, a belső kerületekből a külsőbb kerületek, illetve az agglomeráció irányába történik mozgás.

Ez utóbbi is folyamatosan változik, ma már a Velencei-tó, vagy akár Balatonakarattya, vagy Balatonakali is agglomerációnak számíthat.

Budapest és Pest megye viszonylatában fontos kiemelni az ingatlanárakat a szakértő szerint, mert Budapesten, éves szinten 20-25%-kal drágultak a lakások az elmúlt öt évben. Az agglomerációban viszont jóval olcsóbban lehet lakáshoz jutni – tette hozzá. A fővároson belül is vannak mozgások, a leginkább a VI., VII. és VIII. kerület lakossága csökken, míg a XI., XVII. és a XVIII. kerületeké nő.

Közben a megyékben egy keletről nyugatra való tendencia figyelhető meg. Itt nem az ingatlanárak dominálnak, sokkal inkább az általános gazdasági helyzet, vagyis a megélhetés.

atv.hu

További belföldi híreink