Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-10-10 18:00:00

MSZP-s képviselő feljelentése alapján nyomoznak a pécsi fideszes jelölt ügyében

Pár nappal az önkormányzati választás előtt derült ki, hogy Vári Attila egy verekedési ügyben elhangzott tanúvallomása miatt feltett kérdést feljelentésként értékelt a legfőbb ügyész és továbbította a rendőrség felé.

A Népszava írta meg az elmúlt napokban, hogy Vári Attila, a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje egy verekedési ügyben nem bizonyult szavahihetőnek sem az elsőfokú, sem pedig a másodfokú bíróság előtt.

Két biztonsági őr vert meg egy egyetemistát a pécsi sportcsarnok egyik rendezvényén, mivel elmondásuk szerint részegen beléjük kötött és a vécében őrjöngött. A hallgató ezt tagadta és feljelentést tett az ügyben.

A tanúk között volt Vári Attila, ám a bíróság az első- és másodfokú tárgyaláson is azt állapította meg, hogy több tanúvallomás, köztük Várié sem szavahihető.

Polt Péter legfőbb ügyészhez az MSZP frakcióvezető-helyettese, Harangozó Tamás intézett kérdést, hogy miért nem indult hamis tanúzás miatt Vári ellen eljárás.

A Pécsi Stop hozta nyilvánosságra Polt Péter reakciójátt, amely szerint eddig senki sem tett feljelentést, de Harangozó kérdését feljelentésként kell értékelnii, amit meg is küldött a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságnak.

atv.hu

További belföldi híreink