Itthon

Orbán: az ellenzék nem a csatabárdot, egymást ásná el

Most következnek a nagy dolgok
szeptember. 29. vasárnap 15:36

"Ami eddig történt, sem volt éppen kismiska, de az igazán nagy dolgok most következnek, és ebből semmiképpen sem szeretnék kimaradni" - mondta.

A hazáért vívott csata nem valamiféle balsors, hanem vissza nem térő lehetőség, hogy megmutassuk erényeinket. "Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" - zárta beszédét.

Önkormányzati választás
szeptember. 29. vasárnap 15:34

Az ellenzéki oldalon is történt néhány dolog a parlamenti választás óta: egy Gyurcsányból, két Gyurcsány lett - tér rá az önkormányzati választásra.

Egy ideig úgy tűnhetett, hogy az ellenzék elásta a belső harcok csatabárdját, bár valójában szerinte az elmúlt két nap azt mutatja: egymást ásnák el. „A jó zuglói szocialista párját ritkítja” – fogalmaz, mire a közönségtől nevetést és tapsot kap.

Azzal folytatja, semmit ne bízzanak a szerencsére, mert nekik semmit sem adnak ingyen. „A leckét ismerjük, és megfizettük az árát” – szögezi le. Majd arra buzdít, mindenkit el kell vinni szavazni. „Ismeritek a törvényt: a kommunisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is”- folytatja. Hozzáteszi: nagyot nyerhetnek az önkormányzati választáson.

Szeged
szeptember. 29. vasárnap 15:30

Szegedre kitérve úgy fogalmazott: "nem értjük, miért akarnak kimaradni a fejlődésből, miért akarnak migránsvárossá válni". "Mert illúzióink ne legyenek: amikor a betelepítési kvótát ismét megvétózzuk, akkor majd ők a nagyvárosokkal akarnak megállapodni" - mondta, hozzáfűzve: ha Szeged baloldali kézen marad, az első számú betelepítési célpont lesz. Ha a szegediek tényleg ezt akarják, egyszerűbb lenne Frans Timmermanst felkérni polgármesternek - mondta.

Európai Unió
szeptember. 29. vasárnap 15:29

Már mellettünk állnak a lengyelek, és remélhetőleg ma estétől az osztrákok is, ezért Magyarország már nincs egyedül – fogalmaz. Majd megjegyzi: az Európai Unió tagjai vagyunk, és azok is maradunk.

Elvárja az uniótól, hogy hagyjon fel az EU a Magyarországon elleni támadásokkal, valamint azt is, hogy hagyjon fel az ellenünk folytatott „rejtett akciókkal”.

Célok
szeptember. 29. vasárnap 15:26

Jövőbeli célok között beszél a szegénység felszámolásáról: mindenkinek lesz munkája, minden gyerek kap bölcsődei vagy óvodai ellátást, és ingyen tankönyvet.

Majd rátér a cigányság kérdésére: a következő évtized nagy munkájának nevezni a cigányság helyzetének rendezését. Majd megemlíti, hogy a cigányság körében is nőtt a foglalkoztatás, a felsőoktatásban is többen vesznek részt. Mindezért Balog Zoltánnak külön köszönetet mond.

Közép-Európa évtizede
szeptember. 29. vasárnap 15:22

Az EU költségvetése nem arra való, hogy a liberálisoknak tetsző csapatokat, médiumokat és az ő céljaikat szolgáló bevándorlókat finanszírozzák, tüntetésszervezőket és aktivistákat képezzenek ki - mondta.

Példaként említette, hogy a macedón belpolitikai instabilitásért és a román "kormányzati bajokért" is szerinte "az ő rejtett támadásaik a felelősek". A nemzetközi baloldal, Washington és Brüsszel nemzetközi politikába beépült liberális hálózatai jelentik a legnagyobb veszélyt Közép-Európa békés életére, "politikai trükkökkel és fake news-hálózatok tucatjaival kell szembenézni" - jelentette ki, helyesnek nevezve ezért, hogy "a Soros-megbízott Timmermans alól kirántottuk" az európai bizottsági elnöki széket.

Közép-Európa ugyanakkor nem csak követel, teljesít is: erősíti az EU pénzügyi fegyelmét, hozzájárul a növekedéshez, és megvédi a kontinens külső határait. Utóbbival kapcsolatban ismét megerősítette Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek címzett felajánlását: "ha kell, készséggel átvesszük az olasz államhatár egyes szakaszainak védelmét. És ha nem boldogultok, bár ti engedtétek be őket, vállaljuk jelentős számú migráns hazaszállítását Olaszországból. (...) Csak egy szavadba kerül, és már megyünk is".

Összegzése szerint az elkövetkező évtized Közép-Európa évtizede lesz.

Fotó: MTI

Demokrácia igen, liberalizmus nem
szeptember. 29. vasárnap 15:13

„Demokrácia igen, liberalizmus nem” – folytatja a miniszterelnök. Arról beszél, két rendszerváltással jutottunk el ide, először a szovjet hatalomtól szabadult meg az ország, aztán pedig következett a Fidesz és a szocialisták közötti küzdelem.

„2010-ben megfogadtuk Antall József tanácsát: tetszettek volna forradalmat csinálni. Hát, mi csináltunk. Kétharmados  alkotmányos forradalmat” – fogalmaz Orbán. A fideszes kormányzás egyik csúcspontjának az Alaptörvényt nevezi. Szerinte a kereszténység a politikában egy kézzel fogható dolog.

Biztosítva van a jövőjük
szeptember. 29. vasárnap 15:02

Majd azzal folytatta a miniszterelnök, igazi néppárt a Fidesz. „A jövőnk hosszú évtizedekre biztosítva van” – jegyezte meg. Úgy hiszi, azt is feladata, hogy segítse érvényre jutni az erényeiket, segíteni a bölcsességet, a tudatlansággal szemben, az igazságot az igazságtalannal szemben.

„Bölcs, bátor, igazságos és mértéktartó közösségre van szükségünk, mert a hatalom és a felelősség, amit viselünk és gyakorlunk, természeténél fogva bele-belemar az emberbe és az emberi kapcsolatokba. Ilyenkor nem csak a politikai, hanem az erkölcsi egyensúlyunkhoz is gyorsan vissza kell találnunk” – mondta.

„A Fidesz rendezett, sőt a politika világában szokatlanul rendezett állapotban van. Világos program mentén tesszük a dolgunkat. Ellenfeleink egyre mélyebbre ássák magukat itthon, és szépen gyarapodik azon külföldi politikusok, pártok, sőt országok sora is, akiknek csapatai megnyúlt képpel somfordálnak haza a Budai Vár fala alól” – vélekedett. Mint mondta, jó oka volt arra, hogy ne álljon elő azzal a javaslattal, hogy újítsanak. 

„Nálunk az az ökölszabály, hogy ha valaki nagyon akar egy pozíciót, azt semmiképpen nem kaphatja meg. A sóvárgás vége csak a bukás lehet, láttam ilyet éppen eleget - mondja a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy „itt feladatot osztanak, nem pozíciót és nem hatalmat”.

"Ne mondj rosszat fideszes társadról"
szeptember. 29. vasárnap 15:00

A miniszterelnök szerint az összetartás a magyarázat arra, hogy ők miért vannak fent, és az egymást támadó baloldal, miért van lent. „Ronald Reagen ezt nevezte a tizenegyedik parancsolatnak: ne mondj rosszat a fideszes társadról” – folytatta. Hozzátette: ahogy komolyan vehető ellenfél nélkül maradnak, ez is egyre fontosabbá válik.

Köszönetet mond
szeptember. 29. vasárnap 15:00

Miért vállalta újra az elnökséget? „Aki túljut életútjának felén, mint én, jól teszi, ha hátralévő életének éveivel okosan gazdálkodik. Ne felejtsetek el ma köszönetet mondani feleségeteknek, férjeiteknek. Nekem is gyakrabban kellene köszönetet mondanom, Ani” – üzente feleségének.