Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-09-19 19:08:00

Feudális viszonyok uralkodnak a MÁV egyes részein?

A frekventált munkakörökben már szeptemberben elérik a 300 óra túlmunkát a MÁV-nál – egyebek mellett ezt állította a Vasutasok Szakszervezetének elnöke az ATV Start című műsorban. Meleg János azt is hozzátette, hogy azonnali beavatkozásra lenne szükség a cégnél.

Feudális viszonyok uralkodnak a MÁV egyes részein?

A vasúti dolgozók türelme elfogyott: a szakszervezet ezért magasabb bért és normálisabb munkakörülményt követel a MÁV-tól. Az utasok közben ugyancsak besokalltak – ők demonstrációt hirdettek, hogy jelezzék: nem elégedettek az állami vasutak színvonalával.

Jónak tűnhet az utasok által meghirdetett demonstráció, de a Vasutasok Szakszervezetének elnöke másképpen látja a történetet. Meleg János az ATV Start című műsorban elmondta, hogy a veszélyt abban látja, hogy a vasutasok ellen indul az akció.

Mint mondta, korábban már ők is többször beszéltek arról, hogy komoly problémák vannak a vasúton, amelyet előbb-utóbb az utazóközönség is meg fog érezni. Hogy katasztrofális-e a helyzet, azt felelte: „még nincs az alján a cég”.

Csütörtök reggeli hír volt közben az, hogy nem volt mozdonyvezető, ezért nem indult el több vonat kedden. Emiatt több száz utas csak fél órás késéssel tudott elérni úticéljához amiatt.

Ezzel kapcsolatban a szakszervezet elnöke azt mondta, hogy ezek a gondok a létszámproblémákkal függnek össze. Ebből és a leterheltségből adódóan már szeptemberben több frekventált munkakörben a 300 órát is elérik a túlóra tekintetében.

Meleg János szerint nem elég foltozgatni, koncepcióra és állami beruházásra lenne szükség, amely jelentősebb anyagi forrásokat tesz a rendszerbe. Például pályarekonstrukcióra, de a gépekből sem szabadna kispórolni az anyagokat, mert akkor a mozdony kigyullad, amin nem kell csodálkozni. A szakszervezeti elnök azt is megerősítette, hogy „kétarcú a MÁV”, mert vannak még szerinte feudális állapotok is, már, ami a munkakörülményeket illeti.

A bérekkel kapcsolatban azonnali beavatkozásra lenne szükség szerinte, és minimum 300 ezres fizetés kellene, hogy talán elégedettek legyenek. Egy jegykezelő jelenleg nettó 140 ezer forintot keres, ehhez jön a cafeteria, amelyben kevés elem maradt, mert az is „kiherélésre került a kormány részéről”- magyarázta Meleg.

atv.hu

További belföldi híreink